Meglepte a halasztás az ORTT-elnökjelöltet

ORTT
Joó Hajnalka - 2010.02.22. 17:55
Fotó: MTI/Kovács TamásFotó: MTI/Kovács Tamás
A házbizottság hétfői, rendkívüli ülésén derült ki, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavaz a Ház utolsó ülésnapján az ORTT elnökéről. A hivatalos indoklás szerint nem volt elég idő arra, hogy a képviselők megismerjék a jelöltet.

 Hallhgassa meg!

Polyák Gábor az államfő és a miniszterelnök közös ORTT-elnökjelöltje hétfőn azzal a tudattal ment délelőtti parlamenti meghallgatására, hogy délutánra leteheti esküjét. Erre meg is volt minden esélye, az SZDSZ már ismert igénye mellett pénteken ugyanis már a szocialisták is informális támogatásukról biztosították, így meg is lett volna a megválasztásához szükséges feles többség.

Délben azonban az MSZP már a voksolás elhalasztását kérte a házbizottság ülésén arra hivatkozva, hogy nem volt elég ideje a jelölt megismerésére. Polyák Gábor azonban mondvacsináltnak tartja az okot, szerinte a meghallgatáson vázolt szakmai programja miatt hátráltak ki mögüle a szocialisták. „Meghallgatták a mai programot, végiggondolták annak a következményeit és úgy találták, hogy ez az ő érdekeiknek nem felel meg” – fogalmazott.

A jelölt gyanúja szerint leginkább a bíróság előtt megtámadott kereskedelmi rádió-frekvencia pályázat eredményével kapcsolatos tervei ijeszthették meg a tagokat. Megígérte ugyanis, hogy mindenképp érvényt szerez majd az ügyben idén született még nem jogerős bírósági ítéletnek, ami az új rádióknak lehetőséget adó döntés megsemmisítésére kötelezné a médiahatóságot.

A kulturális és sajtó bizottság MSZP-s elnöke, Jánosi György kérdésünkre tagadta, hogy a fenti okok miatt hátráltak volna ki a jelölt mögül. A választásnak szerinte egyedül az időhiány volt az oka. Arra a kérdésre, hogy miért nem jelezték ezt már múlt héten, ahogy egyébként a Fidesz is, Jánosi György azt mondta, hogy mert a döntést a frakciónak kellett meghoznia, a képviselőcsoport pedig hétfőnként ül össze.

Az elnökválasztás elhalasztásával egyébként törvényt sért a parlament. A médiatörvény szerint a jelöléstől számított 15 napon belül ugyanis meg kell tartani a szavazást. Kérdéses emellett az is, hogy mi lesz majd a függőben maradt jelölés sorsa. Polyák Gábort ugyanis az államfő és a miniszterelnök közösen jelölte, és döntésük elvileg érvényes a következő Országgyűlésre is, ám semmi sem kötelezi, hogy a kérdést napirendre vegye. A legvalószínűbb parlamenti forrásaink szerint, hogy addig altatják majd a témát, amíg a köztársasági elnök megbízása is lejár, így a jelölés tényleg érvényét veszti, és az új kormányfő állíthat majd új jelöltet az új államfővel.

Az MSZP és a Fidesz szerint sem törvénysértő, hogy az Országgyűlés elhalasztotta az ORTT elnökének megválasztását hétfőn.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-02-23 22:47:42




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Meglepte a halasztás az ORTT-elnökjelöltet >