Hallgassa meg!
Hende Csaba a Vasárnapi Újságban példaképp említette, hogy tíznél több tábornok, ezredes és magas rangú katona van rács mögött és eljárás alatt, súlyos korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt.
A honvédelmi miniszter az MR1-Kossuth Rádióban emlékeztetett arra, hogy ezek a letartóztatások a korábbi kormány ideje alatt történtek, de elismerte, hogy még néhány héttel ezelőtt is őrizetbe vettek egy ezredest vesztegetés bűntette miatt.
A honvédelmi miniszter szerint hazánknak érdeke, hogy részt vegyen a NATO külföldi katonai akcióiban. Hende Csaba az MR1-Kossuth Rádiónak ezt azzal indokolta, hogy kötelességünk részt venni például az afganisztáni misszióban, de ez nagyságrendekkel olcsóbb, mintha nem lennénk a szövetség tagjai és önállóan kellene fenntartani hazánk védelmét.
A miniszter arról is beszélt, hogy a leszerelő katonáknak be szeretnék vonni az önkéntes tartalékos haderőbe. Évente néhány hétig kellene részt venniük továbbképzéseken és gyakorlatokon, cserében nagyjából egyhavi fizetést kapnának.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




