NyÃlt levélben kérte Horváth Csaba, a szocialisták fÅ‘polgármester-jelöltje Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezetÅ‘jét közös, független fÅ‘polgármester-jelölt támogatására. Levelében Horváth Csaba a lehetséges jelöltek között emlÃti Bárándy Pétert, Vágó Istvánt és Kuncze Gábort. Az MSZP budapesti elnöke úgy fogalmaz: "én magam is készen állok, hogy a város érdekében meghozzam azt a döntést, amellyel lehetÅ‘vé teszem egy független, a szabadság és demokrácia mellett elkötelezett pártok támogatásával induló egyetlen jelölt versenybe szállását".
Horváth Csaba Budapestet a szabadság és a szolidaritás városának, az ország motorjának nevezi. Úgy véli, fejlÅ‘dése lényegében folyamatos volt, a fÅ‘városiak életminÅ‘sége számos területen jobbá vált, és elkészültek a XXI. századi Budapest alapjai, ami veszélybe kerülhet a Fidesz fÅ‘polgármester-jelöltjével. Példaként hozza a Gödör klubot, amely véleménye szerint jól mutatja, hogy a város túllépett a Fidesz korábbi káros akcióin: a Nemzeti SzÃnház alapjából kulturális központ, a leállÃtott fejlesztésekbÅ‘l működÅ‘ projektek lettek. Minden szabadságszeretÅ‘, sokszÃnűség-párti, szolidáris politikai erÅ‘nek közös felelÅ‘ssége, hogy Budapest megmaradjon ezen az úton, hogy a helybenjárás helyett továbbra is fejlÅ‘dés jellemezze - fogalmaz.
"Ennek elÅ‘feltétele, hogy a városnak ne olyan fÅ‘polgármestere legyen, aki Orbán Viktor és a Fidesz érdekeit Budapest elé helyezi" - Ãrja Horváth Csaba. Emlékeztet rá, hogy az elmúlt hetekben több, az MSZP számára is alkalmas jelölt került szóba: Bárándy Péter, Vágó István, vagy épp Kuncze Gábor.
Arra kéri Schiffer Andrást: fontolják meg egy olyan jelölt támogatását, aki független jelöltként, az MSZP és az LMP külsÅ‘ támogatásával nagyobb esélyt kaphat a gyÅ‘zelemre. Egyben leszögezi: a budapesti szocialisták nem az MSZP támogatására, nem a szocialisták fÅ‘polgármester-jelöltjének támogatására, nem közös kampányra, hanem a város jövÅ‘jének megvédése érdekében összefogásra kérik az LMP-t. Olyan felelÅ‘s döntés meghozására, amely az önálló arculat fenntartása mellett nagy valószÃnűséggel lehetÅ‘vé teszi, hogy Budapestet az emlÃtett három kiváló közéleti személy egyike fÅ‘polgármesterként vezethesse - Ãrja.
Â




