Hallgassa meg!
Bár a vételi nyilatkozat és az értékbecslés teljes dokumentációja nem volt csatolva az ingatlanok eladásáról szóló elÅ‘terjesztésekhez, az alapvetÅ‘ adatokat tartalmazta, a képviselÅ‘k tehát ismerték egy adott ingatlan felbecsült értékét, és úgy döntöttek az ügyben - mondta Hunvald György. A volt polgármester szerint mindig egyhangú szavazás volt az épületek eladásáról, az akkori ellenzéki fideszes képviselÅ‘k is támogatták az értékesítéseket, és gyakorlatilag hozzá sem szóltak az elÅ‘terjesztésekhez - mondta a másodrendű vádlott.
Senkiben sem merült fel a gyanú, hogy gond lenne az értékbecslésekkel. Ezeket egyébként olyan szakemberek készítették, akiket az önkormányzat vagyonkezelÅ‘je bízott meg. Hunvald György ismét hangsúlyozta: az önkormányzat bevétele nem csak az épület forgalmi értéke volt. A vevÅ‘nek kellett megegyeznie és kifizetnie az épületben lakó bérlÅ‘ket is, ami általában a többszöröse volt annak, mint amennyibe maga az épület került.
A kiürítés költségét a vevÅ‘ vételár címén fizette be az önkormányzatnak, amely aztán kifizette a bérlÅ‘ket. Ezt a konstrukciót már az önkormányzat elÅ‘zÅ‘ vezetése alakította ki - mondta a volt polgármester. Pályázatot azért nem tudtak kiírni az épületekre, mert elÅ‘re nem lehetett ismerni sem a vételárat - ez csak a lakókkal történt megegyezés után alakul ki, sem azt, hogy az ingatlan mennyi idÅ‘ alatt kerülhet át a vevÅ‘höz. Ilyen feltételekkel viszont Hunvald György szerint nem lehet pályáztatni.
Erzsébetváros volt polgármestere a tárgyalás elején bejelentette: néhány, Nagy György vállalkozóhoz - a gyanúsítottból koronatanúvá vált szereplÅ‘höz - köthetÅ‘ szerzÅ‘désen szerinte hamis az aláírása, mert Å‘ nem emlékszik rá, hogy aláírta volna azokat. A vád szerint a volt polgármester a gazdasági bizottság volt SZDSZ-es vezetÅ‘jével és társaikkal sok százmillió forint kárt okoztak az önkormányzatnak az ingatlanok áron aluli eladásával.




