Húsvét: Ahány ház, annyi szokás

Krónika húsvét
Gungl László Brézai Zoltán - 2011.04.24. 14:12
A legenda szerint az első világháborúba indulók fogadták meg, ha visszatérnek, minden húsvétkor felmennek a Zengő csúcsán lévő kereszthez és imádkozva várják a hajnalt, Jézus feltámadását, az úr bárányának eljövetelét.

Hallgassa meg!

Kizárólag férfiak vehetnek részt a zarándoklaton, ami éppen ezért a maga nemében egyedülálló. Az éjszaka és hajnalban is sokan kerekedtek fel a báránylesre.

Ugyanakkor a közeli Kékesden egy fél évszázada kihalt Å‘si népszokás kelt újra. Egykor a kivezetÅ‘ utak menti kereszteket járták meg húsvét hajnalán az emberek, keresve Krisztust. A szokás az idén újból megelevenedett. Egy bencés szerzetes segítségével tanulták be az énekeket és a liturgiát.

Egyedülálló baranyai látványosság a bólyi német népszokás, a hétfÅ‘i Emmaus-járás is, ekkor a rokonok és ismerÅ‘seik a pincefaluban látják faluban egymást. Ez mostanra turistacsalogató látványosság lett. Csakúgy, mint az ország egyetlen míves tojásmúzeuma ZengÅ‘várkonyban, amit ezekben a napokban százak keresnek fel az ország minden részébÅ‘l.

Matyó Húsvét MezÅ‘kövesden

Hallgassa meg!

Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a Borsod megyei MezÅ‘kövesden a Matyó húsvétot. Benépesült a Hadas városrész, ahol még megvannak a népi lakóházak. Ott van pl. Kis-Jankó Bori népi iparművész tájháza is, és nyitva van minden porta.

Vasárnap özönlöttek az emberek a szűk kis utcácskákon. Sokan beöltöznek matyó ruhába. Ezt azok is kipróbálhatják, akik csak látogatóként érkeznek ide.

Egy különleges matyó ételt is megkóstolhatnak, ami egy madárformájú péksütemény, és igazán ízletes. Sok színes program várja még az érdeklÅ‘dÅ‘ket, és nemcsak vasárnap, hanem hétfÅ‘n is.

Utolsó frissítés: 2011-04-24 14:00:45




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Húsvét: Ahány ház, annyi szokás >