Illés: árvízvédelmi munka idén sem maradhat el

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A környezetvédelmi és vízügyi államtitkár jogosnak mondta a pénzek zárolását a tárcáknál a 180 percben.

Hallgassa meg a 180 percben készült interjút!

Árvízvédelmi munkák az idén sem maradhatnak el pénzszűke miatt - jelentette ki a Kossuth Rádióban Illés Zoltán. A környezetvédelmi és vízügyi államtitkár jogosnak tartja a pénzek zárolását a tárcáknál és jelezte, az elÅ‘írást úgy próbálják végrehajtani, hogy a legkisebb gondot okozzák a gazdálkodóknak. Az államháztartás stabilitásának megÅ‘rzését szolgáló megszorításokból mintegy tizenkilencmilliárd forintos elvonás érinti a Vidékfejlesztési Minisztériumot.

A kormány döntésének értelmében plusz pénz, több mint hatmilliárd forint is jut a védekezésre – mondta 180 perc című műsorunkban Illés Zoltán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár. Hangsúlyozta, hogy olyan költségvetésre van szükség, amelybÅ‘l megvalósítható a belvízi és árvízi megelÅ‘zés. Eddig ugyanis a vízügynél mindig utólag finanszírozták a már elvégzett munkákat. Illés Zoltán hozzátette: szükség volt a dologi költségek csökkentésére ahhoz, hogy fenntartható legyen a működÅ‘képesség.

Felvetésünkre, hogy a környezetvédelmi és vízügyi országos szakszervezet szerint kilencezer közmunkás állása is veszélyben van, az államtitkár azt mondta: a kormány két héttel ezelÅ‘tt döntött arról, hogy biztosítja 1,2 milliárd forintot, az önerÅ‘t, amely a vízügyi igazgatóságoknak kellett ahhoz, hogy foglalkoztatni tudják a közmunkásokat.

Utolsó frissítés: 2011-05-16 17:06:40








MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Illés: árvízvédelmi munka idén sem maradhat el >