Illés törvényt módosítana a miskolci áruház elöntése után


Kovács Anna Krónika  - 2010.06.17. 13:18
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár törvényt és kormányrendeletet is módosítana azért, hogy az önkormányzatok ezután ne adhassanak ki építési engedélyt árvízzel veszélyeztetett területre. A politikus azután nyilatkozott, hogy Miskolcnál a megáradt Sajó elöntött egy bevásárlóközpontot. Illés még szerdán bejelentette, az áruházra kiadott építési engedély miatt leváltja az Országos Vízügyi Főfelügyelőség vezetőjét.

Az elsőfokú elutasító döntés után másodfokon engedélyezte a hatóság, hogy Miskolcon megépülhessen az a nagyáruház, amelyet a Sajó áradásakor elöntött a víz. A felelős felmentését kezdeményezte Illés Zoltán környezetvédelmi szakállamtitkár. „Jogilag minden rendben van, de az élet tekintetében és szakmaiság tekintetében semmi nincsen rendben” – mondta a politikus.

Ezzel indokolta a környezetvédelmi szakállamtitkár, hogy miért mentette fel az Országos Vízügyi Főfelügyelőség vezetőjét. Illés Zoltán rádiónknak azt mondta: a bevásárló központ megépítését az első fokon eljáró hatóság elutasította, az országos főfelügyelőség azonban a hipermarket-lánc fellebbezése után mégis kiadta az engedélyt. „Látható, hogy az áruházak vízben állnak, és az is tudott szakmai tekintetben, hogy nagyvízi mederben nem lehet semmifajta épületet létesíteni. Ebből kifolyólag szakmaiatlan volt a főfelügyelőség döntése, és ezért menesztem a főfelügyelőség vezetőjét” – mondta Illés.

Az index internetes hírportál információi szerint az elsőfokú határozat azért nem javasolta a bevásárló központ megépítését erre a területre, mert az csökkentené a Sajó árvízi tározójának területét. Kerestük az Észak-magyarországi Vízügyi Felügyelőséget, de adásunkig nem válaszoltak kérdéseinkre. Az Auchan szóvivője, Gilemot Katalin azt mondja, bár az engedélyt másodfokon megkapták, az országos hatóság számos feltételt szabott ahhoz, hogy felépülhessen az áruház.

„Gyakorlatilag a Sajó nyomvonalát kellett rendezni, illetve kellett építeni egy gátrészt, ami az eddig valaha mért legmagasabb vízszinthez képest még plusz ötven centiméter védelmet biztosított” – nyilatkozta az áruház szóvivője.

Gilemot Katalin szerint a beruházásnak volt jogerős építési engedélye, így állnak minden vizsgálat elé. Illés Zoltán ugyanis annak a jogi lehetőségét is megvizsgálná, hogy az elöntött bevásárló központot le lehet-e bontani. A környezetvédelmi szakállamtitkár törvényt és kormányrendeletet is módosítana azért, hogy az önkormányzatok ezután ne adhassanak ki építési engedélyt árvízzel veszélyeztetett területre.

A Krónika információi szerint az árvíz elöntötte a Környezetvédelmi Minisztérium egyik volt épületét is Szentendrén, mert az az ártérre épült még a 70-es években. Most egy civil szervezet bérli a magyar államtól.

 

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2010-06-17 13:18:07




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Illés törvényt módosítana a miskolci áruház elöntése után >