Jogerősen pert nyert a Sláger és a Danubius az ORTT ellen

bíróság bíróság
MTI Krónika Diós Judit - 2010.07.14. 13:37
A fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a fővárosi Bíróság januári ítéletét, amely szerint az ORTT már be sem fogadhatta volna a Neo FM pályázatát. A Danubius Rádió szintén pert nyert a médiahatóság ellen. Az ORTT felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz.

Jogerősen pert nyert a Sláger Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület ellen - közölte Jakus László, a Sláger Rádió pénzügyi igazgatója. Mint közleményében írta, a Fővárosi Ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Fővárosi Bíróság (FB) januári ítéletét, amely szerint az ORTT már be sem fogadhatta volna a Neo FM pályázatát, ezért nem nyilváníthatta volna nyertessé, és nem is köthetett volna a céggel műsorszolgáltatási szerződést sem.

A Danubius Rádió ugyancsak jogerősen pert nyert az ORTT ellen. Michael McNutt, a Danubius Rádió magyarországi képviselője szerint mivel az ORTT a parlament által felügyelt szerv, nincs ok arra, hogy ne kötelezze az ORTT-t a jogerős végzés betartására, vagyis a nyertes pályázókkal, az FM1-gyel, illetve az Advenióval aláírt szerződés felmondására. Kiemelte, hogy a Danubiust tulajdonló Mezzanine Capital Management és a Sláger többségi tulajdonosa, az Emmis Communications nemzetközi fórumokon készül jogorvoslatot keresni.

A Sláger Rádió szintén elvárja az ORTT-től, hogy a jogerős ítéletben foglaltaknak tegyen eleget, azaz haladéktalanul mondja fel a Neo FM műsorszolgáltatási szerződését, és hozzon jogszerű döntést az országos rádiós frekvenciapályázatok ügyében. "Ennek eredménye a Sláger Rádió meggyőződése szerint csak az lehet, hogy a Sláger Rádió visszakapja frekvenciáját" - írta a pénzügyi igazgató. Mint fogalmazott, "minden további halogatás napról napra növeli azt a kárt, amit az ORTT törvénytelen döntésével a Sláger Rádiónak okozott". Hozzátette: a Sláger Rádió készen áll arra, hogy pályázatának törvényes elbírálása esetén azonnal megkezdje műsorszolgáltatását.

Az ORTT közölte, felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz. A médiahatóság közleményében kiemeli: a bíróság ugyan megállapította, hogy az ORTT jogellenesen járt el, amikor az alaki vizsgálat során nem utasította vissza az Advenio Zrt. és az FM1 Zrt. pályázatátát, de más kérdésekben nem döntött a hatóság ellen. Az ORTT hangsúlyozza, az ítélőtábla elutasította a nyertes pályázókkal megkötött műsorszolgáltatási szerződések semmisségének megállapítását, azok haladéktalan felmondását, illetve az eredeti állapot helyreállítását. Elutasította a bíróság azt a kérelmet is, hogy az ORTT jogellenesen írta ki a pályázatot - közölte a médiahatóság.

A Neo FM szerint az ítélet nem érinti a működésüket. A kereskedelmi rádió a döntést megnyugtatónak találja, mert az megállapította, hogy az adót működtető FM1konzorcium indulása a pályázaton jogellenes volt, de az ítélet azt is kimondja, hogy polgári bíróság nem kötelezheti az ORTT-t a szerződés felmondására, és a bíróság sem érvénytelenítette a szerződést.

A Fővárosi Bíróság január 19-én hirdetett határozatot a Sláger Rádió kontra ORTT, FM1 perben. A szóbeli indoklás szerint az ORTT jogellenesen fogadta be azt a frekvenciapályázatot, amelynek eredményeként az FM1 konzorciummal kötöttek műsorszolgáltatási szerződést. A bíróság szerint jogellenes volt, hogy az ORTT nem zárta ki alaki érvénytelenség miatt az FM1-t, hanem pályázatát érdemben elbírálta, és vele szerződést kötött. Az FB ugyanakkor az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelemnek nem adott helyt.

Január 5-én hasonló, nem jogerős döntést hozott az FB a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben. Az FB szóbeli indoklása annyiban helyt adott a felperes érvelésének, hogy a pályázat alaki érvénytelensége - a pályázó tulajdonosi szerkezete - miatt jogsértő volt, hogy az ORTT nem zárta ki az Advenio pályázatát, hanem elbírálta, nyertesnek hirdette ki, és szerződést kötött vele.

Az ORTT tavaly október 28-án a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - 2009. november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre. A frekvenciadöntés másnapján - november 30-i hatállyal - lemondott tisztségéről Majtényi László, az ORTT elnöke.



 

Utolsó frissítés: 2010-07-14 22:13:19




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Jogerősen pert nyert a Sláger és a Danubius az ORTT ellen >