Jogsértő módon hagyta versenyben az ORTT a novemberben zárult országos kereskedelmi rádiófrekvencia pályázaton a későbbi nyertes Advenio Zrt-t, annak ellenére, hogy az nem csatolt pályázatához kötelező, úgynevezett összeférhetetlenségi nyilatkozatot. A jogsértés ellenére a pályázat eredménye és a megkötött szerződés ugyanakkor érvényben marad, vagyis továbbra az Advenio által üzemeltetett Class FM működhet a Danubius korábbi frekvenciáján.
„Ez nagyon képtelen jogi helyzet” – így reagált Polyák Gábor médiajogász a mai bírósági döntésére. A több sebből vérző médiatörvény egyik legnagyobb baja szerinte ugyanis, hogy - minden más területtől eltérő módon - hasonló ügyekben nem ad a bíróság kezébe jogosítványokat, egy pályázat érvénytelenségét csakis a kiíró, maga az ORTT mondhatja ki: „A médiatörvény nagyon fura módon szabályozza ezt a kérdést. Azt mondja, hogy a szerződés semmisségét csak az ORTT mondhatja ki egy közigazgatási eljárás keretében, és mint egy önálló, független szerv ez a bíróság kompetenciáján kívül esik, az ORTT e tekintetben nem utasítható”.
Ha tehát másodfokon jogerősen is hasonló tartalmú ítélet születne, az ORTT-nek saját közigazgatási eljárásában kellene a pályázat sorsáról döntenie. Az eredmény érvénytelenítése ebben az esetben egyébként szakértők szerint sem várható. Annál is inkább, mert a Class és a Neo győzelmére szavazó ORTT-tagok az ítélettől függetlenül továbbra is helyesnek tartják akkori döntésüket. A testület fideszes delegáltja, Szalai Annamária szerint a bíróság túl szűken értelmezte a médiatörvényt. Az ORTT MSZP-s tagja, Gyuricza Péter az írásos ítélet megérkezéséig nem akart belemenni a döntés értelmezésébe, a most emelt bírói kifogás azonban szerinte érdemben nem befolyásolja a pályázatot.
Hasonló eset egyébként már előfordult a magyar médiatörténetben, 1999-ben a médiahatóság formailag is érvénytelen pályázata ellenére hozta ki győztesnek a kereskedelmi tévépályázaton az RTL Klubot. Bár a döntést később szintén jogsértőnek mondta ki a bíróság, az ORTT a közigazgatási eljárás végigvitele és döntés helyett az Alkotmánybírósághoz utalta az ügyet, amely megállapította ugyan a médiatörvény egy ide kapcsolódó pontjának alkotmányellenességét, de a keletkezett joghézagot nem tömte be.
Az ORTT eljárása egy hasonló tartalmú jogerős bírósági döntés után azt egyébként nem eredményezheti, hogy a Danubius visszakapja a frekvenciát, maximum új pályázat kiírását rendelhetik el. A testületnek jelenleg nincs elnöke.
Kerestük az ORTT éppen a szerinte jogtalan pályázati eredmény miatt lemondott elnökét is, de Majtényi László nem kívánt reagálni a döntésre. Az általa az ügyben benyújtott ügyészségi panaszra pedig – azt mondta – még nem kapott választ. Kerestük az érintett rádiók, a Class és a Danubius illetékeseit is, de nem reagáltak kérdéseinkre. Szalai Annamária, a hatóság fideszes delegáltja megkeresésünkre viszont azt mondta: ha másodfokon is hasonlóan dönt a bíróság, valószínűleg fellebbeznek majd ellene.
Utolsó frissítés: 2010-01-20 12:01:17



