Jólét és Szabadságra változtathatja nevét az MDF

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Jólét és Szabadságra (JeSZ) változtathatják az MDF nevét a párt vasárnapi, rendkívüli országos gyűlésén - jelentette be a rendezvény közben tartott sajtótájékoztatóján Makay Zsolt.

A pártelnök úgy fogalmazott, hogy az MDF vasárnap lezár egy korszakot, rendbe teszi szellemi és ideológiai alapkérdéseit és egyértelműsíti, hogy filozófiai alapja az Antall József által megfogalmazott polgári eszme. Szavai szerint az MDF számára az antalizmus az, amelyen újrakezdi, de egyben új fejezetet is nyit egy új politikai nemzedék bekapcsolásához. Kijelentette, hogy ha a vasárnap délutáni szavazáson többséget kap az új név, akkor a következÅ‘ országos gyűlésen egy újabb, végérvényes szavazást tartanak, amikor a logóról és az arculati tervekrÅ‘l is döntenek a küldöttek. Kijelentette, az MDF meg akarja teremteni annak az alapjait, hogy az e-párt és az e-demokrácia jegyében a küldöttek mellett a párt minden tagja részt vehessen a döntésekben. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy intenzíven kezdték el felszámolni a párt adósságát, ami így 230 millió forintról közel 180 millióra csökkent.

Arra a kérdésre, hogy Dávid Ibolya és Herényi Károly munkájára számítanak-e, azt felelte, hogy mindenkire számítanak, akik értik az új nemzedék kihívásait, de megjegyezte, hogy a volt pártelnök esetében fontos, hogy „tisztességgel tudja zárni az ellene folyó vádakat”. Szintén feltételnek nevezte, hogy a párt munkacsoportja, amelyik átvilágítja a Dávid Ibolya irányítása alatt folytatott gazdálkodást és tevékenységet, ne tárjon fel semmilyen problémát.

Makay Zsolt arról is beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnökben sokan Antall József utódját, a tiszta és az új nemzedék közös emberét látták. Szavai szerint a kormányfÅ‘ az új nemzedék „alapító atyja lehetne”, amire megvolt és meg is van minden esélye. A pártelnök azt mondta, hogy Orbán Viktor viszont láthatóan fáradt és a múlt nemzedék fogságába esett. Kijelentette, hogy a miniszterelnököt a „tehetségtelen és az irigy nemzedék közül” sokan láttatják „diktátornak, a demokrácia felszámolójának”. Makay Zsolt úgy fogalmazott, hogy a kormányfÅ‘ egyszerűen csak fáradt, mert „az elmúlt nemzedékkel való egyeztetgetések, a demokratikus mechanizmusok joggal fárasztják és joggal érezheti feleslegesnek ezeket”. Leszögezte, hogy az új nemzedék viszont tiszteli a demokráciát, a szabadságot a magántulajdont és a piacgazdaságot, „ezért mi most tisztelettel és alázattal kérjük: gondolja újra”.

Utolsó frissítés: 2010-12-13 09:27:25




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Jólét és Szabadságra változtathatja nevét az MDF >