Jövőre ígérik a borsodi településeket védő állandó gátakat

Egy- másfél éven belül készülnek el az idén többször elöntött borsodi településeket védő árvízvédelmi beruházások - mondta el Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. A munkálatokra ötmilliárd forintot fordítanak az észak-magyarországi megyében. Az építkezések befejezéséig, szükség esetén, mobilgátakkal védik a településeket, sőt az M30-as autópályát is készek átvágni egy szakaszon, hogy a víz szabadon levonulhasson.

Hallgassa meg!

A nyáron súlyos árvíztől sújtott észak-magyarországi, főként a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi beruházásokról számolt be a környezetvédelmi államtitkár, Illés Zoltán. A politikus beszámolója szerint Borsodban egy- másfél éven belül készülnek el az árvízvédelmi beruházások, amelyek már védettséget adnak a településeknek, például Felsőzsolcának, ahol júniusban különösen nagy károkat okozott az árvíz. Az egész megyére összesen ötmilliárd forint áll rendelkezésre.

A december 15-én elfogadott kormányhatározat szabja meg a feladatokat és a határidőket. Hamarosan elkezdődik a kis Sajó, más néven a Bódva mederkotrása, a Felsőzsolcánál beszakadt hidat már kiemelték a patakból. Januárban indul el a záportározók és a szükségtározók tervezése és a földek megvásárlása. Erre 750 millió forint van. A településeket védő körgátrendszer megépítésére 1,2 milliárd forintot különítettek el.

A kormány azt is vállalta, hogy a veszélyeztetett kilencven borsodi településnek elkészítik a védekezési terveit március végéig, amelyek darabonként 3 millió forintba kerülnek. A települések döntő többségének nincs ilyen terve, pedig ez előírás, csak pénz nem volt eddig rá – mondta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár.

Amíg a nagyberuházások nem készülnek el, addig szükség esetén mobilgátakkal védik a településeket, sőt az M30-as autópályát is készek átvágni egy szakaszon, hogy a víz szabadon levonulhasson - mondta az államtitkár. Illés Zoltán bemutatta Veress Sándor árvízvédelmi miniszteri megbízottat, akit öt napja neveztek ki. Miskolcon dolgozik majd, és az ő feladata lesz az árvízvédelmi beruházások koordinálása.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 

Utolsó frissítés: 2010-12-20 13:54:44




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Jövőre ígérik a borsodi településeket védő állandó gátakat >