Vitézy Dávid azt mondta, viszonylag sűrűn, átlagosan egymástól fél kilométeres távolságban kerékpárkölcsönzÅ‘ pontok, dokkoló állomások jönnének létre, ahol átlagosan 10-15 kerékpár lenne elhelyezve, amelyek a város tulajdonában vannak, és amelyeket ki lehet kölcsönözni.
A vezérigazgató szerint a cél, nem az egy-, vagy több napi kölcsönzés, hanem, hogy legyen olcsó, környezetkímélÅ‘, alternatív közlekedési eszköz is a belvárosban. A bicikliket jellemzÅ‘en fél-egy órára, rövid utakra lehet majd használni. Félóráig ingyenes, és utána is viszonylag olcsón, körülbelül egy buszjegy árának megfelelÅ‘ összeget kell majd fizetni a használatukért.
A biciklik egyébként „vandálbiztosak” lesznek, persze, amennyire ez lehetséges, a nagyobb nyugati városokban működÅ‘ hasonló példákat követve, ahol nem szabványos alkatrészekbÅ‘l álló kerékpárokat vásároltak éppen azért, hogy ne legyen értelme szétszerelni azokat. Ugyanakkor a teljes kerékpár ellopását fizikailag nem akadályozza meg semmi, a gyakorlatban az lesz az akadálya ennek, hogy a bérbicikli-rendszer igénybevételéhez vagy elÅ‘zetes regisztrációt vagy bankkártya használatát fogják elÅ‘írni.
A beruházás kicsit több mint egymilliárd forintba kerül, az elÅ‘zetes becslések szerint. Ez több mint ezer kerékpár megvásárlását, és a dokkoló állomások létesítését tartalmazza. Ehhez kapcsolódnak még olyan munkák, amelyek, az uniós elÅ‘írásoknak megfelelÅ‘en, a dokkoló állomások környezetében, illetve a projekt által lefedett belvárosi zónában, a kerékpározás forgalomtechnikai feltételeit javítják majd. A Budapesti Belvárosi BiciklikölcsönzÅ‘ hálózat 2012. nyár végére, Å‘szére készülhet el – tette hozzá a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.

Hallgassa meg!


