Közel a megállapodás metróügyben?

metró Alstom
Krónika Sipos Ildikó - 2011.06.21. 21:05
Fotó: Beliczay LászlóFotó: Beliczay László
Rendkívül közel került Budapest és az Alstom a megállapodáshoz – jelentette be Tarlós István. A főpolgármester majdnem három órát tárgyalt a metrókocsikat gyártó cég vezetőjével. Pár hét múlva még folytatják.

Hallgassa meg!

„Ma rendkívül közel kerültünk a megoldáshoz” – így értékelte a tárgyalás eredményét a több mint három órás egyeztetés után Tarlós István. A fÅ‘polgármester részleteket még nem árult el, mondván meg kell fogalmazni pontosan azt, amiben meg tudtak állapodni.

Hasonlóan vélekedett a tárgyalás sikerérÅ‘l az Alstom-elnök-vezérigazgatója is. Patrick Kron azt mondta: mindkét fél gyakorlati megoldást keres, ebben sokat haladtak elÅ‘re. Hozzátette: reméli néhány hét múlva újra egyeztethetnek, Tarlós István ugyanis ismét meghívta Budapestre, Å‘ pedig elfogadta ezt.

A mindössze pár perces közös sajtótájékoztatón még nem derült ki, hogy hogyan jut majd nyugvópontra az Alstom-ügy. Miután a Nemzeti Közlekedési Hatóság a fékrendszer problémája miatt nem adta meg tavaly a kocsik végleges típusengedélyét, még korábban két megoldást tartott lehetségesnek a fÅ‘polgármester: az Alstom vagy változtat a fékberendezésen, vagy a franciák mentességet kapnak a hazai szabvány alkalmazásában.

Utolsó frissítés: 2011-06-22 13:30:14




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Közel a megállapodás metróügyben? >