Hallgassa meg a Hajnal-táj összeállítását!
Sok lakó egyik pillanatról a másikra tűnt el az újszászi Munkás utcából, nem sokkal azután, hogy a szocpol-támogatással épült, jókora jelzáloggal terhelt házuk elkészült az elmúlt években. Több tulajdonost még most is keres az önkormányzat. A házakból pedig mára nem sok maradt: valakik kibontották az építÅ‘anyagot, ahol pedig még állnak a falak, ott életveszélyes állapotok uralkodnak. Az önkormányzat szerint szó sincs rejtélyrÅ‘l, visszaélések egész sora történt az elmúlt években – mondta a Hajnal-tájnak Molnár Péter polgármester.
A szomszédok, akik ebben a helyzetben elköltözni sem nagyon tudnak, mert nincs, aki megvegye a szinte teljesen elértéktelenedett ingatlanukat, azt mesélik, a lakók sorra, szinte észrevétlenül költöztek ki a házakból, de meglehetÅ‘sen óvatosan beszélnek arról, mi is történhetett az építkezéseken. A polgármester szerint azonban egyszerű a válasz: a szocpolból való építkezés annak idején nagy jó üzlet volt, amivel sokan nagyon jól, sokan pedig nagyon rosszul jártak. A támogatást ugyanis valaki felvette, abból a tulajdonos kapott valamennyit, de a lakásból aztán nem lett lakás, a többi pénz pedig a „menedzserek urak” kezébe került.
Boross Péterné, a település jegyzÅ‘je azt meséli, a hivatal csak az építkezések szabályszerűségét, illetve a szocpol engedélyek kiadását ellenÅ‘rizhette, azt hogy vett-e fel már ilyen támogatást a leendÅ‘ tulajdonos, azt viszont nem, hogy a vállalkozók hogyan vetették meg a telkeket, és járták ki az egyéb, azóta sem fizetett hiteleket. Most mindenesetre az a helyzet, hogy a tulajdonosok eltűntek, van, aki éppen börtönben ül, a lakatlanná vált házakat pedig elkezdték szétszedni az éj leple alatt.
Egyes ingatlanok esetében egyébként azért nehéz megtalálni a tényleges tulajdonost, mert a házak többször is gazdát cseréltek, de errÅ‘l szerzÅ‘dések nem nagyon születtek. Az idÅ‘közben életveszélyes épületek bontásáról egyébként a tulajdonosnak kellene gondoskodnia, ám ha nem sikerült Å‘t felkutatni, a munkát az önkormányzatnak kell elvégeznie, erre azonban nincs pénze a városnak.
A történetnek itt még nincs vége, folytatás holnapután a Szombat DélelÅ‘ttben!




