Mosonmagyaróváron folyamatosan figyelik a gyermekek létszámát, a betelepülÅ‘ családokkal azonban nem számoltak. A hirtelen megugró igények miatt a város nem tudott elegendÅ‘ számú óvodai férÅ‘helyet biztosítani, ezért kerestek más megoldást – mondta a Krónikának Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere.
Ekkor merült fel, hogy a környezÅ‘ településeken működÅ‘ felújított óvodák befogadhatnák a gyerekeket – magyarázta. ElsÅ‘ként Dunasziget jelezte, hogy fogadna húsz mosonmagyaróvári kisóvodást. A gyerekeknek így összesen 26 kilométert kell utazniuk naponta, de a szállítás autóbusszal megoldott.
A szülÅ‘ket meglepte a kialakult helyzet, de döntÅ‘ többségük nem bánta, hogy a gyermek nem a városban járja a kis- és a középsÅ‘ csoportot. Nagy István kiemelte: az ingázás az iskolára való felkészítés miatt a nagycsoportosokat nem érinti, Å‘ket minden esetben a mosonmagyaróvári óvodákban helyezik el.
Dunasziget mellett Bezenye polgármestere is jelezte, átvállalnak gyerekeket.

Hallgassa meg!


