Hallgassa meg összefoglalónkat!
A belügyi államtitkár szerint a rend érdekében elengedhetetlen, hogy új rendÅ‘rség szülessen. A rendészeti tárgyú törvényeket módosító javaslat általános vitájában Kontrát Károly kijelentette, szakítanak az elmúlt évek gyakorlatával, amelyek szerint a rendÅ‘r az állami uralom jelképe és végrehajtója, ennek érdekében a rendÅ‘röket is ellenÅ‘rizni akarják.
Expozéjában leszögezte, hogy a rendÅ‘rnek elsÅ‘sorban védelmet és biztonságot kell szolgáltatnia, amire csak egy értékeiben, gondolkodásmódjában és mentalitásában megváltozott, megújult rendÅ‘rség képes. Mint mondta, olyan rendÅ‘rökre van szükség, akik méltóak a társadalom megbecsülésére. Hozzátette, hogy ehhez olyan normákat kell kialakítani, amelyek elÅ‘segítik, hogy a rendÅ‘rséget tiszteljék. Elmondta, a rendÅ‘rséget olyan szervezetté kell átalakítani, amelyik munkája során figyelemmel van az ország területeinek különféle társadalmi, szociális és gazdasági adottságaira. Elengedhetetlennek nevezte, hogy a legkevésbé biztonságos területeken megfelelÅ‘ létszámú rendÅ‘r legyen.
Az államtitkár azt mondta, hogy a javaslat elfogadásával hatékony eszközöket teremtenek a rendészeti korrupció határozott és gyors visszaszorítására. Közölte, hogy szigorítják a hivatalos állományba kerülés és a szolgálati viszony fenntartásának elÅ‘életi követelményeit, ezért bevezetik a megbízhatósági vizsgálatot. Kijelentette, hogy az úgynevezett integritásteszt a külföldi gyakorlatban is működik. Hozzátette, ki kell alakítani a belsÅ‘ bűnmegelÅ‘zés és bűnfelderítés új mechanizmusát.
A szocialisták aggályosnak tartják a megbízhatósági vizsgálatot, mert szerintük az a kormánytisztviselÅ‘kre és a közalkalmazottakra is kiterjedne, és önkényesen lehetne alkalmazni - derült ki Harangozó Tamás szavaiból. Volner János Jobbik-képviselÅ‘ a javaslatból azokat a pótlékokat hiányolja, melyek a fiatalok számára vonzóbbá tennék a rendÅ‘ri pályát. Az LMP szerint a Fidesz a rendészeti törvény módosításával folytatja a központosítást. Dorosz Dávid képviselÅ‘ úgy látja, a Terrorelhárítási Központ jogköre a törvénytervezetben túl széles és szabályozatlan.
A parlamentben délután az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítésérÅ‘l szóló fideszes javaslat vitája folytatódik.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




