Politizáló házelnöknek készül az Országgyűlés csütörtökön megválasztott új elnöke. Kövér László az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában megerősítette, hogy felül kell vizsgálni a Ház működését, és új házszabályra is szükség lehet. A fideszes politikus támogatná a korábbi háromhetes ülésezési rend visszaállítását.
Kövér László rádiónknak adott interjújában elmondta, a hatékonyabb munka érdekében a képviselők döntenek a házszabály és az ülésrend kérdésében is. Korszakhatárnak nevezte a mostani időszakot, amikor érdemes átgondolni, hogy miként működött a parlament eddig, és hogyan kellene működnie a jövőben, hogy a hatékonyság és a tekintély szempontjából is javulást érjen el. Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy 2014-ben már az új választójogi rendszere alapján választunk új parlamentet, amelyben már fele annyi képviselő lesz, és ebből kifolyólag minőségileg is át fog alakulni a képviselői munka.
Kérdésünkre, hogy mit tenne, ha valaki gárdamellényben jelenne meg az ülésteremben – ahogyan ezzel korábban a Háznak szembesülnie kellett – Kövér László azt mondta: ezeknek a „gesztusoknak” az a célja, hogy az egyes képviselők – a korábbi esetben a Jobbik frakcióvezetője – felhívják magukra a figyelmet, mivel azonban a parlamenti súlyuk nem elegendő ahhoz, hogy érdemben befolyásolják a törvényhozás folyamatát, ezért az új házelnök megítélése szerint „akkor cselekszünk helyesen, ha ezeket nem vesszük észre”.
A kormányzat első 56 napjáról szólva Kövér László elmondta: ami a mennyiségi kérdéseket illeti, ilyen rohamtempót egyetlen Országgyűlés, egyetlen kormányzat sem diktált az első két hónapjában. Másrészt egyetlen új kormány, egyetlen új parlament sem került abba a helyzetbe, hogy a csőd közvetlen fenyegető veszélyét kelljen elhárítania. „Ez nem egy általunk választott lehetőség, hanem bizonyos értelemben a helyzet által diktált tempó” – fogalmazott a házelnök. A tempót kifogásoló ellenzéki megjegyzésekre reagálva hangsúlyozta, hogy az elfogadott javaslatok előre vitték az ország ügyét, év végére pedig ennek köszönhetően – ha látványos eredmények egyelőre nem lesznek is – sikerülhet stabilizálni az országot.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-07-23 21:16:07
Hallgassa meg!


