Közbiztonsági csomag: nem értik a jegyzők és a polgárőrök


 - 2009.09.07. 13:23
Közbiztonsági intézkedéscsomagot jelentett be Bajnai Gordon miniszterelnök: 2010-től szerződéses rendőrök állhatnak szolgálatba, ezer rendőrrel több lesz az utcán, létrejön a településőrség, és a kis értékű lopások ügyében is nyomozhat majd a rendőrség.

Közbiztonsági csomagot hirdetett Bajnai Gordon, a Rend és biztonság nevet viselő intézkedéssorozat, amelyről a Rendőrtiszti Főiskola hétfői, budapesti tanévnyitóján beszélt a kormányfő, tíz alapvető lépésből áll. A miniszterelnök azt mondta, „a kormány hallja az emberek szavát, amellyel biztonságot követelnek”, ezért mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy megerősítse a rendet és az emberek biztonságérzetét.

Az új program alapvető pontjai:
1. A legalább két éve a rendőrséget elhagyott rendőrök nyugdíjuk megtartása mellett a minimálbér összegének megfelelő díjazásért visszatérhetnek a rendőrséghez, és elsősorban helyben szolgálhatnak tovább.
2. Ötven százalékkal több rendészeti középiskolás lesz, a tanulók több időt töltenek majd közterületen, így ezerrel több egyenruhás lesz a közterületeken.
3. Létrejön a településőrség, a jövőben több szerep juthat az önkormányzatok rendészeti tevékenységének: állami eszközökkel, központi forrásból az önkormányzatok saját településrendészetet hozhatnak létre. A településőrök részben az Út a munkához program keretében kezdhetnek dolgozni.
4. A kis értékű lopások, szabálysértések ügyében a rendőrségnél is lehet bejelentést tenni, de az eljárást továbbra is a jegyző folytatja le, de több embere lesz, a településőrrel megerősítve képessé válik arra, hogy a szabálysértésekben eljárjon. Bevezetik a szabálysértési nyilvántartást. A visszaesők esetében a jelenleginél sokkal szigorúbb büntetés jár.
5. 2010-ben háromszorosára növeli a kormány az országosan mintegy 80 ezer polgárőr támogatását.
6. Hazai és uniós forrásokból a kormány megduplázza a térfigyelő kamerák számát. Az ehhez szükséges mintegy másfél milliárd forintnyi uniós forrás már a nyáron, illetve ősszel az önkormányzatok rendelkezésére áll. A már felszerelt térfigyelő kamera képének a rendőrségi rendszerekhez csatolására ötszázmillió forint jut.
7. A szélsőségek elleni hatékonyabb fellépés érdekében 600 millió forinttal megerősíti a kormány a Nemzeti Nyomozó Irodát.
8. Ötszörösére emelkedik a roma rendőrösztöndíjasok száma.
9. Új képzési programok indulnak a tiszthelyettesi állomány mediatív, konfliktust megelőző és kezelő szerepének tanítására.
10. Új rendőri szolgáltatás: közbiztonsági tanácsadás.


Fidesz: üres duma a kormányfő bejelentése


A Fidesz szerint a kormány több rendőr helyett „üres dumával” szeretné az embereket megnyugtatni – reagált a kormányfő bejelentésére a Fidesz a helyettes szóvivője. Bajnai Gordon rendőrtiszti főiskolán elmondott beszéde erőtlen, gyenge és semmitmondó volt – tette hozzá Cser-Palkovics András. Szerinte a kormányfő kijelentései nem alkalmasak az emberek biztonságának garantálására, de a rendőri állomány egzisztenciális problémáinak megoldására sem. A miniszterelnök által bejelentett csomagról azt mondta, hogy pár százmillió forinttal csak eltakarni lehet a bajt, de a valódi problémákat nem lehet megoldani. Ráadásul az előző hónapokban és esztendőkben milliárdokban mérhető összeget vont el a kormány a rendfenntartóktól. A Fidesz véleménye szerint radikálisan emelni kellene a körzeti megbízottak számát, vagyis növelni kellene a rendőrség utcai jelenlétet.


MSZP: a rendőr legyen elérhető és elrettentő közelségben

Az MSZP támogatja a kormány közrend és közbiztonság megerősítését célzó tízpontos programját – mondta Juhász Ferenc, a párt elnökségi tagja. Min kiemelte, az MSZP azt szeretné, ha a rendőr az állampolgár számára elérhető, a bűnöző számára pedig elrettentő közelségben lenne, ezért üdvözlik azokat a lépéseket, amelyek több rendőrt jelentenek. A településőrség megszervezésére nyújtott lehetőség pedig biztosítja, hogy a civil szervezetek és az önkormányzatok a rendőrséggel együttműködve szolgálják a biztonságot.


A polgárőrök nem akarnak településőrök lenni

A kormányfő által bejelentett tervezett szól a településőrségek felállításáról is, e testületet az önkormányzatok állíthatják fel, ha szükségük van rá. A legtöbb településen azonban ma is működik a rendőrségtől elkülönült, a közbiztonságra ügyelő szervezet: a polgárőrség. A civil egyesületekből álló szövetség, amelynek most több mint nyolcvanezer tagja van, működhetne akár településőrség néven is, de Nagy Károly, a Pest megyei polgárőrszövetség elnöke kizártnak tartja, hogy a polgárőrség és a településőrség hivatalosan kapcsolódjon egymáshoz. Szerinte csak a tehetős önkormányzatok engedhetik majd meg maguknak, hogy saját rendfenntartó egységet szervezzenek, a legtöbb helyen marad a civil polgárőrség, de ahol mindkettő jelen lesz, úgy reméli, ott sem lesz konfliktus, noha sejthetően hasonló lesz a két szervezet feladatköre.

„A polgárőröknek nagyon korlátozottak a jogaik, szinte megegyezik az állampolgárokéval, és nem hiszem, hogy a településőröknek sokkal nagyobb jogokat adna a törvényhozás – mondta Nagy Károly. – Akkor pedig sokkal többet nem tudnak majd tenni, de legalább többen leszünk az utcán.” Attól nem tartanak viszont, hogy a polgárőrök a fizetős településőrséghez szegődnének át, mert a többség most is a munka mellett, szabadidejében végezte feladatát, most legfeljebb a munkaidejében településőrként, utána meg polgárőrként ügyelhet a közbiztonságra.

Miskolcon örülnek

A borsodi megyeszékhelyen, ahol július eleje óta működik településőrség, örömmel fogadják Bajnai Gordon közbiztonsági csomagját – közölte az MR Online-nal Nyírő Pál, Miskolc közbiztonsági tanácsnoka. "Ha a központi forrásokból további pénz jut a közbiztonságra, akkor a város bővítheti a településőrséget és a térfigyelő kamerarendszert is" – nyilatkozta az MSZP-s önkormányzati képviselő. Nyírő Pál elmondta, a településőrségnek 30-35, többségében cigány származású tagja van, és elsősorban a romák által nagy számban lakott városrészekben teljesít szolgálatot, a hatóságokkal együttműködve. A településőrök Az út a munkához program keretében jutottak álláshoz, az önkormányzat foglalkoztatja őket, személyükre pedig Lakatos Attila miskolci cigányvajda tett javaslatot.

A miskolci MSZP-s önkormányzati képviselő elmondta, a borsodi megyeszékhelyen a településőrségtől elkülönült városőrség is működik, amely eddig kifejezetten az avasi lakótelepen teljesített szolgálatot. A városőrség ugyancsak közel negyven főből áll, akik egy magántulajdonú biztonsági cég alkalmazottai, fizetésüket közvetve a város adja. Nyírő Pál szerint a városőrséget 2008 végén azért kellett létrehozni, mert több olyan személy költözött be az avasi városrész negyvenezres lakótelepére, akik a legelemibb együttélési szabályokat sem tartották be. A városőrség működése óta, Nyírő Pál szerint, jelentősen javult a helyzet a városrészben, visszaszorultak a zsebtolvajlások, rablások, és a kisebb értékű lopások is. „Korábban vitték a fémet még a lépcsőházakból is, ma konszolidálódott a helyzet.” Nyírő Pál elmondta, a pozitív tapasztalatok után várhatóan Miskolc más részein is bevetik a biztonsági cégtől bérelt városőröket.

A településőrség és a városőrség mellett polgárőrség is létezik Miskolcon, amelyek munkája jól kiegészíti egymást, mindhárom szervezet közösen dolgozik a rendőrséggel, illetve a közterület-felügyelőkkel – mondta Nyírő Pál. Az önkormányzati képviselő arra a kérdésre, hogy a településőrség és a városőrség nem vonható-e össze, azt válaszolta, a két szervezet más-más módon biztosítja a rendet. „Mivel a településőrség főleg romák által sűrűn lakott városrészekben működik, szükséges, hogy olyanokból álljon, akik jól ismerik a környéket és a helyi lakosokat is, a városőrség pedig nem kifejezetten roma körzetekben járőrözik.”


Jegyzők kritizálják a csomagot

A közbiztonság javítására meghirdetett javaslatot a legnagyobb ellenzéki párt mellett a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke is kritizálta. Bálint József, a jegyzői szervezet elnöke a közbiztonsági csomagról megjelent hír olvasása után az MR Online-nak azt mondta, egyelőre nem érti, hogyan tudná segíteni munkájukat a tervezett változtatás. A jegyzőszövetség elnöke közölte, egyetért azokkal véleményekkel, hogy megfelelő anyagi háttér nélkül, munkájuk hatékonysága nem fog lényegesen javulni. Bálint József elmondta, a meghirdetett közbiztonsági csomagról kikérte kollégái véleményét is , amelyet kedden összegez, és ennek alapján részletesebb állásfoglalást tesz közzé.

A jegyzőszövetség elnökénél sarkosabban fogalmazott az MR Online-nak a Somogy megyei Nagykorpád és Szabás községek körjegyzője, Gulyás István. A Nagyatádi kistérségben dolgozó jegyző szerint az új közbiztonsági csomag, eddig ismertté vált részletei alapján, porhintésnek tűnik számára. "Nem értem, a településőrök szerepét. A terménylopások és más, gyakran előforduló, kisebb értékű szabálysértések visszaszorítására nem bizonytalan státusú személyek bevonására van szükség, hanem szigorúbb büntetésekre, a tulajdonosok jogainak bővítésére, hogy jobban védhessék értékeiket, valamint arra, hogy ezekben az ügyekben a nyomozati jogkörrel felruházott rendőrség járjon el" – mondta a somogyi körjegyző.

A kriminológusok szerint drága lesz a csomag


Az MR1-Kossuth Rádió Közéleti ütköző című műsorában Kerezsi Klára az Országos Kriminológiai Intézet igazgató-helyettese azt mondta: szerinte drága lesz ez a csomag, és nem gondolja, hogy ettől csökken az embereknek a bűnözéstől való félelme, mert a kutatások azt mutatják, a rendőri létszám növelésének nincs ilyen hatása. Inkább az oktatást, a rendőrök és a polgárőrök ismereteinek a bővítését tartaná támogatandónak. Ő úgy véli, nem kell minden településre rendőr, hiszen orvos sincs mindenhol, pedig rájuk talán nagyobb szükség lenne.

Gönczöl Katalin kriminológus, egyetemi tanár, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság elnöke szerint pozitív példa a kis értékben elkövetett bűncselekmények kinyomozása, de úgy véli, nem indokolt például a térfigyelőkbe vetett bizalom. Nem jogi aggályai vannak, hanem túl drága befektetésnek tartja a rendszer telepítését és működtetését. Reméli, hogy a településőrség jogi helyzete is tisztázódni fog, ahogy a közterület-felügyeleté is tisztázódott valamennyire. Neki az a véleménye, hogy jó lenne, ha minden településen lenne letelepített rendőr. Hallgassa meg!

MR Online, MR, MTIUtolsó frissítés: 2009-09-08 13:28:19




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Közbiztonsági csomag: nem értik a jegyzők és a polgárőrök >