A főváros központosítja oktatási intézményei gazdálkodását

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Hosszú távon több mint egymilliárd forintos megtakarítást remélnek a budapesti oktatási intézmények gazdálkodásának központosításával - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Csomós Miklós főpolgármester-helyettes. Mint mondta: iskola-összevonást egyelőre nem terveznek, de csökkenteni fogják a létszámot. A több száz fős leépítés pedagógusokat is érinthet. Csomós Miklós hozzátette: a gimnáziumok, szakiskolák és kollégiumok gazdasági ügyeinek intézésére tizenöt gazdasági szervezetet hoznak létre.

Hallgassa meg a 180 percben készült interjút!

Központosítanák a budapesti oktatási és nevelési intézmények gazdálkodását, az errÅ‘l szóló elÅ‘terjesztésrÅ‘l szerdán dönt a FÅ‘városi Közgyűlés. Az átalakítás miatt 368 álláshely szűnik meg.

Csomós Miklós oktatási és kulturális fÅ‘polgármester-helyettes elmondta, az átalakítások révén a jövÅ‘ évre körülbelül 1-1,2 milliárdos megtakarítással számolnak. Ebben azonban nem csak a gazdasági szervezetek létrehozásából következÅ‘ megtakarítások vannak benne, hanem egyéb más intézkedések is. Utóbbiak tulajdonképpen már a február végi költségvetési rendelet elfogadásával tisztázottak voltak, tehát bizonyos dolgokat az önkormányzat a jövÅ‘ben nem támogat a fÅ‘városi közoktatásban. Bizonyos feladatok tekintetében csökkenteni fogják a létszámokat, így a Mérei FerencrÅ‘l elnevezett pedagógiai szolgáltató intézménynél is jelentÅ‘s feladatleépítés és ezzel együtt létszámcsökkentés lesz. Az ezekkel elérhetÅ‘ megtakarítások 100 milliós nagyságrendűek – mondta Csomós Miklós.

A fÅ‘polgármester-helyettes hozzátette, az említett 368 fÅ‘s elbocsátás jelen pillanatban inkább a pénzügyi, gazdálkodási, karbantartási és egyéb tevékenységgel, tehát gazdasági kiszolgálással foglalkozó munkavállalókat érint, pedagógusokat nem.

Csomós Miklós szerint a mostani tervekben nem szerepel iskola-összevonás, de az nem zárható ki a gyereklétszám csökkenése miatt. „Ezt nem tudjuk megmondani, hogy mi lesz két vagy három év múlva.”

A fÅ‘városi politikus a tevékenységek központosításáról elmondta, külön lesz a gimnáziumoknak gazdasági szervezete, külön a gyógypedagógiai intézményeknek, kollégiumoknak. A fÅ‘városnak tizenkét területi integrált szakképzÅ‘ központja van. Azok mellé, amelyek hasonló, illetve azonos tevékenységet folytatnak, rendelnek egy plusz költségvetési intézményt, egy gazdasági szervezetet.

Az intézményeknél megmarad a szakmai önállóság, ellenben a pénzüggyel, a gazdálkodással, a beruházással, az adatszolgáltatással, a könyvvezetéssel, a vagyonvédelemmel, az ingatlanhasznosítással és további egyéb hasonló jellegű feladatokkal az újonnan létrejövÅ‘ gazdasági szervezetek mint költségvetési szervezetek fognak foglalkozni. Tehát például egy iskolaigazgató pénzügyekben nem dönthet majd, mert nem a szakmai feladatához tartozik. Csomós Miklós szerint ez nem nehezíti az érintett iskolavezetÅ‘k dolgát, nem lassíthatja a döntéshozatalt, mert a szakmai ügyekben továbbra is megmarad az önállóságuk. Például, ha a tornatermet ki akarja adni valakinek bérletbe, akkor ezt már nem Å‘ fogja megtenni, hanem az intézmény mellé rendelt gazdasági szervezet.

Az majd menet közben derül ki, hogy a diákok számára ezen változásokból bármi feltűnik-e, de Csomós Miklós várakozása szerint ez nem várható. A fÅ‘polgármester-helyettes hozzátette, a gazdasági szervezetek olyan tevékenységekkel fognak foglalkozni, amelyek közvetlenül nincsenek hatással az intézményekben folyó szakmai munkára.

A tervek alapján az bizonyosnak tűnik, hogy a következÅ‘ egy-két évben még minden intézmény megmarad, és ott marad, ahol eddig működött.

A tervezett változtatások menetrendje kapcsán Csomós Miklós elmondta, a vonatkozó javaslatot a fÅ‘városi önkormányzat szerdán fogadhatja el, szeptember 1-étÅ‘l pedig ténylegesen is működnie kell ezeknek a gazdasági szervezeteknek. Addig azonban még vannak teendÅ‘k: a költöztetésen, az irodák kialakításán túl még az informatikai rendszert is ki kell építeni.

Utolsó frissítés: 2011-05-26 17:25:57




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A főváros központosítja oktatási intézményei gazdálkodását >