Több pénzt a járóbeteg-ellátásba, hiszen ez a legolcsóbb ellátási forma. Előnyt az üzleti tervet, adósságkezelő programot készítő intézményeknek, és állami szerepvállalást a lejárt tartozások rendezésében. Ezekkel a javaslatokkal indul az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete a mai egyeztető tárgyalásra.
Az egyesület alelnöke, Baráth Lajos szerint a finanszírozást is radikálisan át kell alakítani, hiszen az elmúlt években a kórházak adóssága már nemcsak a lejárt tartozások, hanem a betegellátás elégtelen kifizetései miatt is duzzad.
Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere szerint városi kórházak talpon maradása nagy áldozatokat követelt a fenntartó önkormányzattól. A Fidesz frakció elnökeként pedig úgy látja, hogy az intézmények konszolidációja előtt pontos képet kell kapni a kórházak gazdálkodásáról.
„Azt gondolom fontos rendező elvnek, hogy állami támogatás csak annak a kórháznak jusson, amely maga is tesz azért, hogy jól, gazdaságosan működjön, és szembe néz a társadalmi valósággal. Pazarló kórház, olyan kórház, amelynek korrupciós ügyei vannak, ahol folyik kifelé a pénz, ahol üzletel a menedzsment, olyan kórház nem kaphat állami támogatást.”
A kórházak határidőre leadták adósságbevallásukat, amely összesen hozzávetőleg 70 milliárd forintra rúg.
Negyedévente adatok
Az egészségügyi államtitkár és a szakmai szervezetek keddi egyeztetésén az a megállapodás született, hogy ezentúl háromhavonta adnak adatokat a kórházak – közölte Szócska Miklós államtitkár.
Abban is egyetértettek az érintettek, hogy mi vezetett ahhoz, hogy ekkora adósságot halmoztak fel az intézmények. Első helyen jelölték meg azt, hogy nagymértékű forrást vontak ki az ágazatból. De az okok között szerepelt a finanszírozás aránytalansága és a rendszer szabályozatlansága is. Az államtitkár egyes menedzsmentek hibáit is megemlítette.
Az intézmények konkrét konszolidációjáról egyelőre nem esett szó, de az biztos, hogy csak feltételekkel segítenek a kórházakon, és nem maradhat el a szerkezet-átalakítás sem. Hogy honnan lesz pénz, az egyelőre nem derült ki, de a szakmai szervezetek szerint ahhoz, hogy ne omoljon össze év végére a rendszer, azt mindenképpen elő kell teremteni.
Az ellátás csúcsán álló klinikák adósodtak el leginkább
A legtöbb adóssága a pécsi egyetemnek van, több mint négymilliárd forint. A felmérésből kiderül, hogy a legsúlyosabb betegeket ellátó stratégiai fontosságú intézmények tartozása nőtt a legnagyobb mértékben, ezek ugyanis nem tudták elhárítani a feléjük irányuló igényeket – közölte Szócska Miklós egészségügyi államtitkár.
Ezzel egyetért az Egyetemi Klinikák Szövetsége is. Stubnya Gusztáv titkár azt mondja, az egyetemekhez kerülnek a legsúlyosabb betegek. A klinikák – mivel az ellátás csúcsán vannak – nem küldhetik tovább a beteget. ugyanakkor ezt nem kompenzálja a finanszírozási rendszer.
A súlyponti kórházakat tömörítő szervezet elnöke, Csiba Gábor azt mondja, éppen egy havi finanszírozási összeg hiányzik a rendszerből. Ezt szerinte hűen tükrözi a most nyilvánosságra hozott szám is. Csiba Gábor azt mondja, azokat a kórházakat sem szabad kihagyni a konszolidációból, amelyeknek nincs lejárt tartozásuk.
A Kórházszövetség is egyetért azzal, hogy ne csak egy egyszerű adósságrendezésről legyen szó. Velkey György, a szervezet jelölt elnöke szerint sem maradhat el a szerkezet átalakítás, a rendszerben ugyanis alapvető hiba a forráshiány.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg


