Lázár: kimaradhat a családi szavazati jog

Fotó: MTI/Kovács AttilaFotó: MTI/Kovács Attila
A visszaküldött több mint 900 ezer kérdőív alapján úgy tűnik, a társadalom ebben a formában nem fogadja el a családi szavazati jogot, így csökken az esély, hogy bekerüljön az új alkotmányba, mondta a frakcióvezető a 180 percben.

Hallgassa meg a 180 percben készült interjút!

A miniszterelnök hétfÅ‘n jelenti be az alkotmányozásról szóló nemzeti konzultáció összegzését - közölte az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Lázár János.

A képviselÅ‘k részérÅ‘l nagyon visszafogott érdeklÅ‘dés mellett kezdÅ‘dött meg az új alaptörvény vitája. Nem csak az ellenzékiek jó része hiányzik, hanem a kormánypártok képviselÅ‘inek is idÅ‘nként csak harmada volt kíváncsi az alkotmányozásra. Pedig az alaptörvény Magyarország új alapra helyezését jeleni.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetÅ‘je elmondta, azért olyan sok a hiányzó a kormánypárti képviselÅ‘k között, mert a plenáris ülés alkotmányozó üzemmódja ellenére a parlamenti bizottságok kedden és szerdán folyamatosan üléseznek, ráadásul a Fidesz-frakció felosztotta az idÅ‘keretet a frakción belül, lehetÅ‘séget biztosítva minden képviselÅ‘nek, hogy az általános, illetve a részletes vitában vegyen részt. A képviselÅ‘k pedig egymás között felosztották, hogy ki mikor van jelen az ülésteremben. Tehát lényegében minden képviselÅ‘ részt vesz a vitában.

„Minden képviselÅ‘társam jelentkezett, hogy el kívánja mondani az alkotmány vitájában a saját álláspontját, illetve észrevételeket, sÅ‘t javaslatokat is megfogalmaznak. Módosító indítványok benyújtására március 28-ig van lehetÅ‘ség” – mondta a frakcióvezetÅ‘.

Két alaptörvény-koncepció van a ház elÅ‘tt, a kormánypártoké és Szili Kataliné, vagyis a Szociális Unióé. Lázár János elmondta, még nem dÅ‘lt el, hogy a képviselÅ‘asszony javaslatából mit vesznek át. HétfÅ‘n a Fidesz-KDNP Frakciószövetség ülését fogják megtárgyalni ezt a kérdést. „Az én megítélésem szerint lesznek pontok, amelyek általunk támogatottak lesznek.”

Ami a nemzeti konzultáció keretében kiküldött kérdÅ‘íveket illeti: az Index arról írt tegnap, hogy a kérdÅ‘ívre válaszolók nagy többsége, 85 százaléka elutasította a plusz szavazati jog lehetÅ‘ségét. Lázár János „sem megerÅ‘síteni, sem megcáfolni” nem tudta ezt az adatot, de azt elmondta, hogy miként a társadalomban érzékelhetÅ‘en nagy vitát váltott ki a családi szavazati jog, úgy nagy vitát váltott ki a parlamenti frakcióban is. „A rendelkezésre álló információk alapján is az látszik körvonalazódni, hogy a társadalom ebben a formában ma ezt nem tudja elfogadni.” Azt nem hiszi, hogy a kérdés lekerül a napirendrÅ‘l, de úgy látja, annak az esélye, hogy ez az alkotmány rendelkezései között benne legyen, jelentÅ‘sen csökkent.

„Ez a probléma azért került a nyugati társadalmakban napirendre, például Németországban 2004-ben, és 2005-ben azért volt errÅ‘l óriási vita, mert az aktív korúaknak a száma folyamatosan csökken, és növekszik az inaktívak vagy eltartásra, társadalmi gondoskodásra szorulók száma, ezért ez jelentÅ‘s befolyással bír a közpolitikára és a közpénzügyekre.”

A mai sajtóhírek szerint újabb három fideszes képviselÅ‘rÅ‘l derült ki, hogy duplán vett fel költségtérítést. Lázár János elmondta, „erÅ‘sen foglalkozik” azzal, hogy milyen megoldást tudna kínálni a frakció és a politikát figyelÅ‘k számára. „A képviselÅ‘társaim hibát követtek el, amiért nemcsak elnézéskéréssel tartoznak, hanem a Fidesz-frakció etikai szabályzata alapján a fölvett költségtérítés azonnali visszafizetése mellett több százezer forintos bírságot is fizetnek. De ez nem oldja meg a problémát.”

Szerinte az a probléma, hogy Magyarországon a képviselÅ‘i tiszteletdíjak nem átláthatóak. Miközben 231 ezer forint körül van egy parlamenti képviselÅ‘ bruttó tiszteletdíja, több százezer forintot vesz fel a választókerületi pótlék, vagy költségtérítés címén. „Anélkül, hogy a képviselÅ‘k jelenlegi bére emelkedne, rendbe kell tenni a parlamenti fizetéseket, úgy, hogy ez minden választópolgár számára átlátható legyen. Sem a tévedésekre, sem a visszaélésekre ne adjon lehetÅ‘séget. Április végén javaslatot fogunk erre tenni.”

A frakcióvezetÅ‘ úgy látja, a képviselÅ‘k juttatása összességében nem növekedhet, és nem is csökkenhet, mert a jelenlegi bérviszonyok talán a társadalom számára még elfogadhatóak, és a képviselÅ‘k számára valamiféle függetlenség látszatát képesek garantálni. Ezért a béreket nem emelni akarják, hanem átláthatóvá tenni. Tehát ne legyen arra lehetÅ‘ség, hogy bárki elfeledje, hogy hányszor veszi fel a költségtérítését, vagy visszaéljen a lehetÅ‘ségekkel. Tehát ne választható, mérlegelhetÅ‘ kategóriák legyenek, különbözÅ‘ juttatások, hanem legyen egy fix bér, és világosan követhetÅ‘ legyen, hogy abból mennyi lesz a nettó kereset.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2011-03-28 12:11:31




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Lázár: kimaradhat a családi szavazati jog >