Hallgassa meg a Földes Ádámmal készült interjút!
Magyarország nem veszi komolyan a nemzetközi korrupcióellenes egyezményt - ezt állítja a Transparency International most nyilvánosságra hozott jelentése. Bár 2010-ben több intézkedést is hozott a kormány a megvesztegetések visszaszorítására, ezek hatása még nem érezhető, legalábbis a szervezet vizsgálata szerint.
A korrupcióellenes szervezet azt vizsgálta, hogy mennyire hajtják végre az országok a külföldi, hivatalos személyek megvesztegetését tiltó nemzetközi egyezményt. Magyarország többek között Brazíliával, Bulgáriával, Lengyelországgal és Chilével került egy csoportba. Ezek az államok alig valamit vagy semmit sem tesznek az ügy érdekében. Hozzá kell tenni, hogy a vizsgált harminchét országból huszonegy ebbe az utolsó csoportba került, így például az előbb említetteken kívül Ausztria és Kanada is. Az éltanulók között találjuk ugyanakkor például Dániát, Németországot és az Egyesült Államokat.
A Magyarországról szóló fejezet emlékeztet arra, hogy a sukorói ingatlancsere miatt az állam mintegy egymilliárd forintot veszthetett. A Transparency International jelentése szerint 2000 óta huszonhét olyan eljárás indult, amely külföldi személyek megvesztegetésével kapcsolatos, igaz ezeknek több mint kétharmada egy vízumüggyel függ össze. A jelentés szerint Magyarországon a jogi szabályozás megfelelő, inkább a gyakorlattal vannak gondok: össze kellene hangolni a több mint tíz korrupcióval foglalkozó intézmény tevékenységét, emellett a nyomozók továbbképzését is a tennivalók közé sorolja a Transparency.
A dokumentum azt elismeri, hogy 2010-ben több intézkedés is született a korrupció visszaszorítása érdekében, de - hozzáteszik - ennek eredményei még nem láthatóak.
Nagy Anna kormányszóvivő a jelentésre reagálva azt hangsúlyozta, a kormány első éve nagyon fontos lépéseket hozott a korrupcióellenes harcban. „Magyarország szeptemberben csatlakozott a Nemzetközi Korrupció Ellenes Akadémiához, ami azért tekinthető mérföldkőnek, hiszen a nemzetközi együttműködés területén jelent óriási előnyt. A korrupciós bűncselekmények felderítésére a kormány megerősítette már az ügyészséget, és az ügyészségen belül támogatást nyújt ahhoz, hogy megalakulhasson, egy kifejezetten a korrupció ellen működő csoport. Ugyancsak jelentős lépések történtek az igazságszolgáltatás felgyorsítása érdekében” – mondta Nagy Anna.
A kormányszóvivő hozzátette, a közbeszerzési korrupció és az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében is törvényt módosítottak már. A kormány pedig elkötelezett abban, hogy védelmet kapjanak a közérdekű bejelentést tevők. Az ezt segítő intézményrendszert szintén hiányolja a Transparency International jelentése.
Utolsó frissítés: 2011-06-03 17:19:59



