Majtényi László a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájára vonatkozó szerzÅ‘déskötést éppúgy nem tartja jónak, mint magát a döntéshozatalt. Közölte, nem Ãrja alá a szerzÅ‘dést, amit ugyanakkor a testület bármelyik tagja aláÃrhat, és az ORTT nevében, a megállapodás érvényességéhez egy szignó elegendÅ‘.
Természetesen elmegyek a bÃróságra, és az igazat mondom majd, ami törvényi kötelességem – válaszolta arra a testület lemondott elnöke a kérdésre, hogy mit tesz, ha valamelyik pályázó perbe hÃvja a két nappal ezelÅ‘tti döntés miatt az ORTT-t, és tanúként idézik meg.
Majtényi László közölte: egyáltalán nem bánta meg, hogy korábban elvállalta a posztot, de ha tudja, hogy a tisztség mivel jár, valószÃnűleg nem Ãgy tesz. Nagy baj - fogalmazott Majtényi László - , hogy a magyar közéletben elterjedt az a vélekedés, fÅ‘képp a iskolákban, hogy a politika, illetÅ‘leg a közügyek - tágabb értelemben a politikai, közügyekkel való foglalatosság - az valami bűnös dolog.
Az Országos Rádió és TelevÃzió Testület szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaÃtélésérÅ‘l, a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérÅ‘ - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosÃtó, most a Sláger Rádió adását továbbÃtó hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.
Majtényi László nem Ãrja alá a frekvenciaszerzÅ‘déstNem Ãrja alá a két országos kereskedelmi rádiós frekvencia pályázatának gyÅ‘zteseivel kötendÅ‘ műsorszolgáltatási szerzÅ‘dést a médiahatóság elnöke. Majtényi László a 180 percben azt is közölte, hogy az ORTT más tagja aláÃrhatja a szerzÅ‘dést. Hallgassa meg! | Eltűnt gyerekek: folytatódik a tejesdoboz-akció2011.10.28. 21:11Egy kislányt megtaláltak az eltűnt gyerekek fényképeit a tejesdobozokon feltüntetÅ‘ kampánynak köszönhetÅ‘en.
|




