Egyelőre nem jelent gondot sem az utasoknak, sem a közlekedési cégeknek a regisztrációs jegy bevezetése. Ezt azoknak kell váltaniuk mától, akik egyébként ingyen utazhatnak a vonatokon és a távolsági buszokon. A cél, hogy nyomon követhető legyen, hány ingyen utast szállítanak. A jegyért nem kell fizetni, és július elsejéig - bár kötelező a megváltása - pótdíjat sem fizet, aki elfelejti megvenni. A vasúttársaság folyamatosan figyeli a pénztárak forgalmát, és szükség esetén újabb árusokat állítanak be - mondta a MÁV Start szóvivője, Balogh Fazekas Anita 180 perc című műsorunkban.
Az első regisztrációs jegy nyomtatását több száz követte a délelőtti órákban, Somogyban. A Volán felkészült a jegyváltásra, a megye mind az 1400 járatán lehet nullás jegyet kérni, arra a pályaudvaron nem, csak a buszsofőrnél nyílik mód. Az utasok többsége tudott a változásról, ez gondot nem okozott. Valószínű, hogy ha megnövekszik az ilyen jegyet váltók száma, alkalmanként néhány perces késésekkel számolni kell a menetrendben. Az internetes jegyrendelésnél még nem kérhető önállóan csak regisztrációs jegy, csak akkor váltható ilyen, ha mellette bármely, pénzbe kerülő jegyet is kér valaki, mondjuk a család más tagjának, vagy IC helyfoglalásra.
A társaságoknak kell kigazdálkodni a regisztrációs jegyek árát
Szollár Domokos kormányszóvivő fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem okozott fennakadást a regisztrációs jegyek bevezetése a reggeli közlekedésben. Nem volt torlódás a vasúti pénztáraknál és késés sem a Volán buszoknál a vezetőnél váltható jegy miatt. Egy ilyen ingyenes menetjegy egyébként 5-15 forintba kerül – tette hozzá Szollár Domokos. Ezt az összeget a két társaságnak kell kigazdálkodnia. Maga az átállás a Volán buszoknál nem járt jelentős költséggel, hiszen csak a vezetőknél lévő jegykiadó automatákat kell átállítani. nA vasútnál pedig 300 millió forintba került az átállás, ezt a társaság finanszírozza.
Szollár Domokos megismételte, hogy a tízmillióból 2,5 millió ember jogosult legalább az utazási kedvezményre, ezért fontos átalakítani a közösségi közlekedés rendszerét, de ehhez kétszer kell mérni, egyszer vágni. A Fidesznek nem elvi, hanem gyakorlati kifogása van a regisztrációs jegy ellen. Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa azt mondta, amíg nincs megfelelő számú jegykiadó automata és nyitott pénztár, addig a nyugdíjasoknak vagy a kisgyermekes szülőknek nem elvi szinten, hanem valóban sorba kell állniuk. Arra a kérdésre, hogy miként mérné fel a Fidesz az ingyen utazók számát, azt mondta, egyrészt ötszázalékos hibahatárú statisztikai módszerek vannak, amelyek Európában már beváltak, másrészt minden jogosult kaphatna egy kis kártyát, amelyet leolvas a kalauz a statisztikához.
Utolsó frissítés: 2010-03-02 21:39:13

Hallgassa meg!


