Már nyáron felállhat az új médiahatóság

média ORTT Fidesz
Krónika  - 2010.06.18. 18:32
Szájkosár-törvénynek nevezi az MSZP elnöke a médiatörvényt érintő tervezett változásokat. A kormánytöbbség terve szerint a javaslatok egy részéről még nyáron dönt az Országgyűlés. A Krónika információi szerint az új szabályozással a Fidesz elsődleges célja a közmédiumokra fordított összesen évi több mint 50 milliárd forint jelentős lefaragása. Nem cáfolt információk szerint az új médiahatóságot, Szalai Annamária, az ORTT jelenlegi fideszes tagja vezetheti.

Hallgassa meg!

Hétfőn már az előterjesztők által médialkotmánynak nevezett törvényjavaslatokhoz benyújtott módosításokról szavazhat az Országgyűlés. Ezt követően még a rendkívüli ülésszak idején az új közmédia-struktúra is kialakulhat. Bár a tartalmi változtatások – a szakma és az ellenzék nyomására – eltolódnak őszre, a Nemzeti Hírközlési Hatóság és az ORTT összevonásából létrejövő Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, valamint az ezen belül megalakuló médiatanács már nyáron felállhat. A Krónika – nem cáfolt információk alapján – úgy tudja, ezt Szalai Annamária, az ORTT jelenlegi fideszes tagja vezetheti.

A szocialisták szájkosár-törvénynek nevezik a médiatörvényt érintő változtatásokat. Az MSZP szerint a jogszabályok gyors elfogadása mögött a közelgő frekvenciaosztás, valamint a közmédia vagyona feletti mielőbbi kezelés állhat. Lendvai Ildikó, az MSZP leköszönő elnöke több kifogást is megfogalmazott a Krónikának adott nyilatkozatában. Az első az internet szabadságának korlátozása. A második, hogy adott műsorokba behatolhat valami élvezhetetlen tartalom. A harmadik az, hogy az RTL és a TV2 függő helyzetbe kerül, mert sorsukról kizárólag a kormánypárti javaslatokból összeállítható médiatanács fog dönteni.
így félő, hogy az országos kereskedelmi tévé igazodni fognak a kormányhoz – mondta Lendvai Ildikó.

Ellenzéki kifogások miatt a médiatanácsba nem kettő-kettő, hanem három-három tagot delegálhat az ellenzék és a kormányoldal. Utóbbi azonban – plusz tagként – nemcsak az elnököt jelölheti, hanem még egy alelnököt is. Bár az Országgyűlés kulturális bizottságában még a törvényekkel összefüggő kormánypárti módosításokat is leszavazták, L. Simon László fideszes elnök azt mondja, az egyeztetések még nem zárultak le. „Ahol pedig szükséges, a nagyobb szakmai konzultációt meg fogjuk tenni. Van időnk, nem rohanunk” – mondta a politikus.

Fideszes vezetőktől különböző háttérbeszélgetéseken a Krónika azt tudta meg, hogy a változtatásokkal az elsődleges cél a Magyar Televízióra, a Magyar Rádióra, a Duna Televízióra és a Magyar Távirati Irodára fordított összesen évi több mint 50 milliárd forint jelentős lefaragása.

 

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2010-06-19 00:09:42




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Már nyáron felállhat az új médiahatóság >