Martonyi: nincs ok a Japánban dolgozó magyarok visszahívására

Részvétét és együttérzését fejezte ki a természeti katasztrófa miatt a magyar külügyminiszter a japán nagykövettel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Japán nagykövete, Ito Tecuo azt mondta, hogy a szakembereik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sérült reaktorokból ne kerüljön ki további szennyezÅ‘dés. A diplomata azt is megjegyezte, hogy túlzó híradások jelentek meg az esetleges veszélyekrÅ‘l.

Martonyi János kiemelte a japánok fegyelmezettségét a katasztrófahelyzetben. A külügyminiszter közölte: nincs ok arra, hogy visszahívják a Japánban dolgozó magyarokat. Hozzátette: a veszélyeztetett övezeten kívül jelenleg nincs veszélyhelyzet, ezért a nagykövetség munkatársai is maradnak Tokióban, és végzik a munkáját.

A japán nagykövet hangsúlyozta: szakembereik mindent megtesznek, hogy elkerüljék a további nukleáris szennyezÅ‘dést. Ito Tecuo hozzátette: túlzó híradások is megjelennek a veszélyrÅ‘l. Kiemelte: a japán kormány korrekt tájékoztatást ad, a veszély ugyanakkor még nem szűnt meg. Japánban már dolgozik magyar mentÅ‘csapat. A további segítségnyújtásban a tervek szerint az unióval egységesen vesz majd részt Magyarország.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Martonyi: nincs ok a Japánban dolgozó magyarok visszahívására >