A parlament hétfÅ‘n dönt a médiacsomag két másik elemérÅ‘l, a fideszes Cser-Palkovics András és Rogán Antal által benyújtott alkotmánymódosÃtásról, illetve a médiát és a hÃrközlést szabályozó egyes törvények módosÃtásáról. Az emlÃtett két határozati javaslat azonban nem szerepel a hétfÅ‘i zárószavazások között.
Az MTI úgy tudja, ennek oka, hogy a Fidesz szerint a helyes sorrend az, ha elÅ‘ször döntenek az alkotmánymódosÃtásról, valamint a médiát és a hÃrközlést szabályozó egyes törvények változtatásáról, és azután a Közszolgálati KözalapÃtvány felállÃtásáról, illetve a Nemzeti Média- és HÃrközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölÅ‘ eseti bizottság felállÃtásáról szóló határozati javaslatokról.
Utóbbi két indÃtványnak a zárószavazása akár már a következÅ‘ határozathozatali napon, vagyis jövÅ‘ hétfÅ‘n megtörténhet.
A médiacsomag ötödik elemével, a sajtószabadságot és médiatartalmakat szabályozó, úgynevezett kerettörvénnyel kapcsolatban az elÅ‘terjesztÅ‘k már korábban jelezték, a törvényjavaslat általános vitáját nyáron folytatja le a parlament, ahhoz módosÃtó javaslatokat augusztus 31-ig vár a Fidesz. A részletes vita szeptember elsÅ‘ felében, határozathozatal pedig októberben lesz.
A médiacsomag értelmében megszűnik a jelenlegi formájában a Nemzeti HÃrközlési Hatóság és az Országos Rádió és TelevÃzió Testület, ezen intézmények összevonásával létrejön a Nemzeti Média- és HÃrközlési Hatóság, amely autonóm államigazgatási szerv, és amely elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre.
A Cser-Palkovics András és Rogán Antal által benyújtott médiacsomag értelmében a Magyar TelevÃzió, a Magyar Rádió, a Duna TelevÃzió és a Magyar Távirati Iroda szervezetileg külön maradnának, de nonprofit zártkörű részvénytársaságokként működnének tovább. Közös felügyeleti szervük a Közszolgálati KözalapÃtvány lenne. A civil kontrollt egy tizennégy tagból álló Közszolgálati Testület biztosÃtaná.
Â




