Riz Levente fideszes országgyűlési képviselő, a javaslat egyik benyújtója, az MR1 Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, a meghosszabbított moratórium minden olyan lakáshitelesre vonatkozna, aki lakáscélú kölcsönt vett fel, ám azt a válság miatt nem tudja fizetni. A javaslatot benyújtó kormánypárti politikusok szerint a jelenlegi kilakoltatási moratórium lejárta, azaz április 15-e után sem szabad senkit kilakoltatni az adósok közül. A képviselő szerint a kilakoltatási tilalmat mindaddig fenn kell tartani, amíg nem születik a helyzet megoldására szolgáló szabályozás.
A védelem azokra vonatkozik, akik bűncselekményt nem követtek el, így az önkényes lakásfoglalókat ezután már ki lehet tenni az ingatlanból. Nem érvényes a moratórium azokra sem, akiknek több lakásuk is van, és lakhatásukat nem veszélyezteti a kilakoltatás. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint már márciusban elfogadhatja a parlament a törvénymódosító javaslatot, így az április 15-ig, a moratórium végéig, biztosan életbe léphet.
Müller János a Bankszövetség szóvivője szerint bár a kormány szakmai egyeztetést kezdett velük a devizahitelesek megsegítéséről, az önálló indítványról nem tudtak. Több jelzáloghitellel is foglalkozó banknál pedig úgy vélték a mostani, meghosszabbított moratórium alatt is nőtt a nem fizető adósok száma, így a határidő nélküli kilakoltatási tilalom még rosszabb hatással lesz a fizetési morálra.
Eltérően értékeli a helyzetet az MKB Bank stratégiai elemzője. Tóth Henrik azt mondja, igaz ugyan, hogy nőtt az utóbbi hónapokban a nem fizető adósok száma, de inkább azok nem törlesztenek, akik munkanélkülivé váltak, vagy az életkörülményeik romlottak jelentősen. Szerinte ugyanakkor azok miatt, akik valóban indokolatlanul bújnak a kilakoltatási moratórium védelme mögé, meg kellene határozni a tilalom végét. A rászorulók között pedig vissza kellene állítani a „méltányolható lakásigény” fogalmát. Azaz, ha például egy egyedülálló hitelre három szobás lakást vásárolt korábban és valamilyen élethelyzetéből adódóan nem tudja fizetni a törlesztést, akkor számára elegendő időt adott a moratórium arra, hogy ezt megnyugtatóan rendezze. Azoknak, akik pedig valóban a legnehezebb helyzetben vannak, rászorulók és méltányolható a lakásigényük is, állami segítséget kell nyújtani.
A Banki Hitelkárosultak Egyesülete támogatja a moratórium meghosszabbítását, de kiterjesztené azt a forintban eladósodott háztartásokra is. Lénárd Mariann, a szervezet főtitkára elmondta, mindenképpen szükség van a hosszabbításra, ám azt nehéz lesz eldönteni kinek kell igazán a segítség és kinek nem. Szerinte ajándékozással, vagy egy egyszerű adás-vételi szerződéssel könnyen kikerülhető lesz a moratórium azon feltétele is, hogy a védett lakó csak egy lakással rendelkezzen.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2011-03-11 12:49:32

Hallgassa meg!


