A vagyonkezelő a sukorói szerződés megsemmisítését akarja

bíróság
Benkő Andrea - 2010.02.19. 12:24
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A Nemzeti Vagyonkezelő kitart amellett, hogy a bíróság semmisítse meg a sukorói telekcseréről született szerződéseket – derült ki az ügy bírósági tárgyalásán. A Velencei-tóhoz közeli ingatlanokat megszerző Joáv Blum jogi képviselője ugyanakkor azt mondta, hogy több, egymásnak ellentmondó értékbecslésre nem lehet alapozni egy ilyen igényt.

Hallgassa meg!

A Nemzeti Vagyonkezelő kitart amellett, hogy a bíróság semmisítse meg a sukorói telekcseréről született 2008-as szerződéseket – derült ki az ügy bírósági tárgyalásának első napján. A vagyonkezelő arra hivatkozik, hogy a szerződések jogszabályba ütköznek, valamint arra, hogy feltűnő az értékbeli aránytalanság a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között. A vagyonkezelő azt szeretné, ha a bíróság helyreállítaná az eredeti állapotot.

Az alperes, Joáv Blum ügyvédje azt hangsúlyozta, hogy még a magyar államnak is végig kell gondolnia, hogy milyen szerződést ír alá. Ha pedig az általa felkért és független szakértő hibázott az értékbecslésnél, azt vele kell rendeznie. Az ügyvéd arra is hivatkozott, hogy az eredeti értékbecslést a vagyonkezelő ellenőriztette. Összességében öt szakértői vélemény született, ebből négy hasonló értéket állapított meg – folytatta.

A vagyonkezelő jogi képviselője ezzel szemben azt mondja: három különböző értékről van szó, ezek jelentősen eltérnek egymástól. A felek azt is vitatják, hogy mikor járt le a szerződés megtámadására szolgáló egy éves türelmi idő.

Joáv Blum: pozitívan fogadták az ötletet

Joáv Blum üzletember elmondta, hogy ő kereste meg az Állami Vagyonkezelőt a földcsere ötletével, és az ajánlatát pozitívan fogadták. Véleménye szerint egyrészt azért, mert a sukorói területért kínált albertirsai és pilisi telkeken átment az M4-es autópálya nyomvonala, másrészt mert olyan nagy beruházást szerettek volna megvalósítani Sukorón, amiről azt feltételezte az üzletember, hogy előnyös a magyar állam számára is.

Joáv Blum hozzátette, azzal mindenki tisztában volt, hogy mit terveznek létrehozni Sukorón, hiszen a vagyonkezelő ügyvezetője és néhány fontos állami tisztségviselő is jelen volt azon a találkozón, amelyen a terveket bemutatták még a szerződéskötés előtt. Az értékbecslést a vagyonkezelő végezte el. A sukorói terület vételárát reálisnak tartotta az üzletember.

Miért lett sokkal drágább a pilisi és albertirsai terület?

Ébner Vilmos bíró ezután ismertette, hogy amikor Joáv Blum 2007-ben megvásárolta az albertirsai és pilisi - egyébként egybe érő - területeket, azokért az üzletember összességében körülbelül 300 millió forintot fizetett. A vásárlás után egy évvel ezek a területek már majdnem 790 millió forintot értek, ez az összeg szerepelt a vagyonkezelő értékbecslésében. Mivel magyarázza ezt? - kérdezte a bíró. Joáv Blum szerint az árat az verte fel, hogy nyilvánosságra került: az albertirsai területen óriás beruházás készül, ott építették volna fel eredetileg a turisztikai központot.

A vagyonkezelő zrt. ügyvédje, Patyi Gergely ezt a választ nem fogadta el. Szerinte az üzletembernek tudnia kellett, hogy ott nem lesz ilyen beruházás. Joáv Blum fontosnak tartotta elmondani, hogy a sukorói területre már eddig is több millió eurót költött. Arra a kérdésre, hogy továbbra is ragaszkodna-e ehhez a területhez, mint befektetési helyszínhez, csak annyit mondott, no comment.

Ügyvédje, Sánta Ágnes megerősítette, a szerződés szerintük teljesen jogszerű volt, ehhez tartják magukat. A következő tárgyalási nap április 23-án lesz. A vagyonkezelőnek addig tisztáznia kell, milyen jogalapon kéri a szerződés semmissé nyilvánítását, mint kiderült ugyanis, az a joghely, amire korábban hivatkoztak, nem vonatkoztatható erre a szerződéskötésre.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2010-02-20 10:37:43




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A vagyonkezelő a sukorói szerződés megsemmisítését akarja >