A sértett, E. Zsanett állÃtása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendÅ‘r igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitte Å‘t, ahol ketten nemi erÅ‘szakot követtek el vele szemben a három másik rendÅ‘r jelenlétében. A FÅ‘városi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendÅ‘rt gyanúsÃtott meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendÅ‘rt erÅ‘szakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendÅ‘rt pedig bűnsegédként elkövetett erÅ‘szakos közösülés bűntettével. Az iratismertetés ebben az ügyben december 3-án kezdÅ‘dött meg.
Az öt rendÅ‘r ellen szeptember 12-én vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt és közülük hárommal szemben hivatali visszaélés miatt is. A szolgálatban elkövetett kötelességszegést a katonai ügyészség szerint az öt rendÅ‘r azzal követte el, hogy engedély nélkül elhagyta járÅ‘rkörzetét. A hivatali visszaélést pedig azzal követte el három rendÅ‘r: amikor észlelték, hogy az intézkedés alá vont személynél nem volt személyi okmány, illetve a jármű alapvetÅ‘ iratai is hiányoztak, szabálysértési bÃrság kiszabása vagy feljelentés helyett hagyták, hogy mentesüljön a felelÅ‘sségre vonás alól. (MR)
Utolsó frissÃtés: 2007-12-10 17:08:36




