Kegyelmet adott Sólyom László azoknak a szülőknek, akiknek gyerekei iskolakerülés miatt több száz igazolatlan órát gyűjtöttek össze - mondta el a Krónikának Kumin Ferenc a köztársasági elnöki hivatal főosztályvezetője. A Miskolci Városi bíróság korábban tizenhat hónap szabadságvesztésre ítélte a szülőket a gyermekek veszélyeztetése miatt - mondta el Deák Jenő Dávid, a szülők jogi képviselője, a TASZ munkatársa, aki bízott abban, hogy az államfő figyelembe veszi, hogy a szülők büntetése a gyerekeknek nem tett volna jót. Szerinte ha a két szülőt elszakítják a hat gyereküktől, akkor a gyerekek még rosszabb helyzetbe kerültek volna, és nemcsak az a kettő nem járt volna iskolába, akivel ilyen gond volt.
A gyerekek már rendszeresen járnak iskolába - mondta el édesanyjuk, aki elégedett a gyerekek teljesítményével. Azóta a nagymajájuk lett a gyámjuk, és őrá sokkal inkább tekintettel vannak a gyerekek – mondta a szülő.
2008-ban csaknem ezer kérvény érkezett a köztársasági elnökhöz. Sólyom László csupán 23 esetben élt egyéni kegyelmezési jogkörével. A köztársasági elnöki kegyelmet az igazságügyi miniszternek kell ellenjegyeznie.

Hallgassa meg!


