Megválasztották Domokos Lászlót az ÁSZ elnökének

Fotó: MTI/Koszticsák SzilárdFotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A parlament több mint kétharmados többséggel Domokos László fideszes képviselőt megválasztotta az Állami számvevőszék elnökének, a szervezet alelnöke Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár volt polgármestere lett. Domokos közölte, húsz év után itt az ideje, hogy az ÁSZ ellenőrizze Budapest mint egész város gazdálkodását.

Megválasztotta Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökévé hétfőn a parlament. Az ÁSZ alelnöke Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvárnak az MSZP, az SZDSZ és a Fehérvári Polgárok Egyesülete támogatásával megválasztott polgármestere lett.

Az Országgyűlés a számvevőszék új elnökének és alelnökének személyéről titkos szavazáson döntött. Domokos László 266 igen és 88 nem szavazatot kapott. Warvasovszky Tihamérra 258-an szavaztak igennel, 95-en nemmel. Az új vezetőket július 5-i hatállyal választotta meg a Ház. Domokos László jelölését az ellenzék korábban élesen bírálta a politikus által igénybe vett lakhatási támogatás miatt, de a Fidesz-frakció kiállt jelölése mellett.

Domokos és Warvasovszky megválasztása után Balczó Zoltán, a Jobbik frakcióvezető-helyettese és Mesterházy Attila, az MSZP képviselőcsoportjának vezetője egymást követően tiltakoztak az ellen, hogy a Fidesz "pártkatonát" tett meg az ÁSZ elnökének. Ez szembemegy az európai gyakorlattal és a számvevőszék függetlenségével - mondta Balczó Zoltán. Mesterházy Attila pedig azt hangsúlyozta: reméli, hogy az ÁSZ apparátusa ellen tud állni a politikai kéréseknek, amennyiben lesznek ilyenek.

Domokos László pénzköltés helyett gazdálkodást, az állami vagyon tekintetében fenntartható gazdálkodást ígért. Az ÁSZ jelentései közérhetőbbek lesznek - mondta Domokos László, és közölte azt is, hogy kezdeményezően fog fellépni a rendszerszerű hiányosságok megszüntetésére. A válság közepén olyan célszerűségi vizsgálatokra van szükség, amelyek a hatékony és célszerű közpénzfelhasználást veszik górcső alá - húzta alá. Az elnök kiemelte, hogy miután húsz évig nem vizsgálta az ÁSZ Budapest mint egész város gazdálkodását, ezt a lehetőségek keretei között a leghamarabb megteszik.

Domokos László elmondta, hogy július 4-ig lemond minden párt- és parlamenti tisztségéről.

Az ÁSZ az állam legfőbb pénzügyi ellenőrző szerve. A számvevőszék kontrollálja az államháztartás gazdálkodását, ennek keretében a központi költségvetési javaslat (pótköltségvetési javaslat) megalapozottságát, a bevételi előirányzatok teljesíthetőségét. Ugyancsak az ÁSZ ellenőrzi az állami beruházási pénzek felhasználásának törvényességét és célszerűségét, a költségvetés hitelfelvételeit, azok felhasználását és törlesztését. Az ÁSZ feladatai között szerepel a Magyar Nemzeti Banknak, valamint a pártok és a pártok működését segítő alapítványok gazdálkodásának ellenőrzése is. Szintén az ÁSZ ellenőrzi az állami adóhatóság és a helyi önkormányzatok adóztatási tevékenységét, valamint a vámhatóság tevékenységét.
 

Utolsó frissítés: 2010-06-29 10:10:17




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Megválasztották Domokos Lászlót az ÁSZ elnökének >