Mesterházy az egységes baloldal mellett érvelt

MSZP
Krónika Virághalmy Sarolta - 2011.06.18. 15:51
Fotó: MTI/Soós LajosFotó: MTI/Soós Lajos
Több politikus társát is bírálta Gyurcsány Ferenc az MSZP-kongresszuson.

Hallgassa meg

Zárt ajtók mögött kezdÅ‘dött meg a szocialista párt kongresszusa. Egy erÅ‘s és egységes baloldal fontosságát hangsúlyozta Mesterházy Attila a kongresszus elején mondott beszédében. Mesterházy Attila szerint a szocialista párt reális alternatívát kínál a kabinettel szemben, emellett egyszerre képviseli a leszakadt, hátrányos helyzetben élÅ‘ket és azokat, akiknek fontos a szabadság és az alkotmányos jogok.

Több politikus társát is bírálta személyeskedéstÅ‘l sem mentes beszédében Gyurcsány Ferenc az MSZP-kongresszuson. A volt miniszterelnök azt vetette a szemükre, hogy nem álltak ki politikája mellett - tájékoztatott a zárt ülésen elhangzottakról Török Zsolt szóvivÅ‘. Helyszínen tartózkodó tudósítónk elmondta, hogy állítólag többen is követelték Gyurcsány FerenctÅ‘l, nevezze meg azt a három embert, aki szerinte kiszivárogtatta az Å‘szödi beszédet. Török Zsolt ezt az információt sem megerÅ‘síteni, sem cáfolni nem akarta az újságíróknak.

Gyurcsány Ferenc az egységet hangsúlyozta, és azt, hogy a szocialista pártnak baloldali pártnak kell maradnia. A küldöttek az információ szerint ma egy határozati javaslatról bizonyosan, egy másodikról pedig lehet, hogy szavaznak majd. Az elÅ‘bbi egy politikai nyilatkozat lehet, a második azokra a kérdésekre ad majd választ, milyen pártot szeretne a tagság, baloldali néppártot, vagy pedig egy demokrata pártot. Inkább vezérelvű, vagy egy alulról szervezÅ‘dÅ‘ pártot, és a legfontosabb, hogy belül akarják-e egységesíteni a különbözÅ‘ irányzatokat, vagy pedig szabad vegyértékű pártot szeretnének, amely képes a koalícióra más demokratikus politikai erÅ‘kkel is.

Az MSZP elnökének kezdeményezésére tartott fórumon mintegy 360 küldött vesz most részt a 436-ból. Az elÅ‘zetes információk szerint személyi kérdések nem, de a pártbeli konfliktusok szóba kerülnek majd. A gyűlésre érkezÅ‘ Gyurcsány Ferenc korábban azt nyilatkozta, a kongresszus végeztével és párttagként akarja elhagyni a termet. Szerinte ki kell vizsgálni az Å‘szödi beszéd ügyét.

Mesterházy Attila azt is bejelentette, hogy a szocialista párt népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy a jövÅ‘ben ne lehessen visszamenÅ‘leges hatályú, szerzett jogokat megvonó törvényeket hozni.

A miniszterelnök szóvivÅ‘je, Szíjártó Péter azt mondta az MSZP népszavazási kezdeményezésére, hogy az emberek tavaly lezárták a múltat, és az, hogy ennek a múltnak a szereplÅ‘i hogyan és mirÅ‘l vitatkoznak egymással, már nem érdekli az embereket.
 

Utolsó frissítés: 2011-06-19 12:41:46




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Mesterházy az egységes baloldal mellett érvelt >