Hallgassa meg!
A romák felzárkóztatását segítette, és értelmes munkát biztosított a résztvevÅ‘knek az Ózdon befejezett két turnus. A Munka + Tanulás Program azt a réteget célozta meg, amely alulképzett, így másképp szinte lehetetlen volt elhelyezkedniük. A régi gyári lakókolóniának számító Velence telepen újítottak fel három házat belülrÅ‘l, az egyikbe Bari László költözött be, aki nem csak házat kapott, hanem a kÅ‘műves és a festÅ‘ szakma alapjait is elsajátította.
Balogh Zoltán tisztában van a roma réteg legégetÅ‘bb problémáival. A társadalmi felzárkóztatásért felelÅ‘s államtitkár Ózdon született, így azt is tudja, hogy a kohászat bezárása ezeket az embereket sújtotta a legnagyobb mértékben. Ennek már 20 éve, de azóta átütÅ‘ eredményt nem sikerült elérni a foglalkoztatás terén. Balogh Zoltán abban bízik, hogy az ózdi minta nem csak helyben, hanem országosan is folytatódhat.
Az államtitkár ózdi látogatása során részt vett egy bejáráson, sÅ‘t a jövÅ‘ terveit illetÅ‘en tárgyalt a városvezetÅ‘kkel is. A Türr István KépzÅ‘központ udvarán pedig a romák vehettek részt egy családi napon. Itt azt is bejelentették, hogy a közeljövÅ‘ben a nÅ‘k foglalkoztatását elÅ‘segítÅ‘ programot szeretnének beindítani.
Utolsó frissÃtés: 2011-08-18 09:19:04



