Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő szerint semmilyen vonatkozásban nem felel meg a jogállamiság és a jogszabályok kiszámíthatósága követelményének a gyöngyöspatai események miatt született Btk.-módosítás, amelyről várhatóan még ma dönt az Országgyűlés.
Az európai parlamenti képviselő azt mondta: az emberek megelégelték, hogy életük részévé vált a mindennapi bűnözés és az ettől való rettegés, ezért átruházták az önvédelemhez való jogukat olyan csoportokra, amelyek képesek arra, hogy elrettentsék a garázda, tolvaj bűnelkövetőket. Az állam pedig ahelyett, hogy megvizsgálná, miért van erre szükség és hogyan lehetne megelőzni ezeket a bűncselekményeket, hatalmas energiákat mozgósít az önvédelemre szerveződött emberek megbüntetésére - mondta Morvai Krisztina, aki teljes tévútnak nevezte ezt a kormányzati kezdeményezést.
Az EP-képviselő azt ajánlja a kormánynak, hogy azt a hatalmas erőt, amelyet a helyi közösségeket segítő csoportok megbüntetésére fordít, csoportosítsa át a garázda, vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények megelőzésére. Morvai Krisztina arról is beszélt, hogy a mindennapi bűnözés és a bűnözéstől való félelem címmel átfogó szakmai kutatásba kezd. Ennek első elemeként szerdán Gyöngyöspatán mélyinterjúkat készít bűncselekmények áldozataival. A tanulmányt várhatóan őszre fejezi be, amely konkrét javaslatokat és törvénymódosításokat is tartalmaz majd.

Hallgassa meg


