Hallgassa meg a Déli krónikában elhangzott tudósítást!
Kedden kizárólag általános vitákat folytatnak a képviselÅ‘k. ElÅ‘ször az otthonszülés jogi kereteinek megteremtése szerepelt napirenden. Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint a parlament elÅ‘tt fekvÅ‘ tervezet egyszerűsítené a kórházon kívül született gyermekek anyakönyvezési eljárását, a javaslat szerint a bejelentést a szülésnél közreműködÅ‘ szülésznÅ‘ is megtehetné.
A törvényhez kapcsolódóan a jobbikos Novák ElÅ‘d azt kezdeményezte, hogy ne kelljen kétszer kimondani a boldogító igent, az állam ismerje el az egyházi házasságkötést.
Elkezdték a kormány és a köztisztviselÅ‘k jogállásáról szóló törvények általános vitáját is. Ez azért vált szükségessé, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Országgyűlés azon korábbi döntését, amely lehetÅ‘vé tette az érintettek indoklás nélküli elbocsátását. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára kijelentette: „indokolt önálló felmentés jogcímként meghatározni a nem megfelelÅ‘ munkavégzést, amely kizárólag az adott munkakör vonatkozásában állapítható meg. A tisztviselÅ‘ érdekeit védÅ‘ garancia, hogy az e jogcímen elrendelt felmentést munkaértékeléssel kell alátámasztani”.
Az elÅ‘terjesztést mindhárom ellenzéki párt elutasítja - derült ki az eddigi felszólalásokból.




