Hallgassa meg a 180 perc összeállítását!
Megyei kormányhivatalok jönnek létre a kormány tervei szerint a jövő évtől, amelyek számos állami feladatot ellátnának. Az APEH és a rendőrség kivételével itt lehetne intézkedni földhivatali vagy fogyasztóvédelmi ügyekben, de ezekben a hivatalokban lennének például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ügyintézői vagy éppen a mezőgazdasági hivatal emberei. Mindent egy helyen - ez a kormányzat terve.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: jelenleg az új rendszer „finomhangolása” folyik, már eldőlt, melyek azok a dekoncentrált szervek, amelyek a jövőben kormányhivatal formájában fognak működni. A megyei jogú városokban első lépésként létrejönnek az úgynevezett integrált ügyfélszolgálati irodák, azaz kormányablakok.
Navracsics Tibor kifejtette: szervezeti integráció történik az érintett dekoncentrált szervek esetében, amelyek így egységes szakmai irányítást kapnak, a minisztériumok ugyanakkor megtarthatják irányítási jogosultságaikat. A közigazgatási minisztériumnak általános igazgatási, irányítási lehetőségei lesznek. A kabinet terve, hogy az új rendszerrel a kormányzati politika koordináltan jelenjen meg a megyei államigazgatásban, illetve, hogy egységes, koherens legyen a közigazgatás, jobb legyen az együttműködés, a kommunikáció az egyes szervezetek között – magyarázta.
A kérdésre, hogy miért kell politikusoknak vezetniük a kormányhivatalokat, a közigazgatási miniszter elmondta: „Az elmúlt húsz év tapasztalata, hogy a kormányzati politika területi érvényesítésénél is kell politikai döntéseket hozni." Ha nem politikust neveznének ki, akkor egy kormánytisztviselőt kényszerítenek politikai helyzetbe, konfliktusba, és neki kellene politikai felelősséget vállalni olyan döntésekért, amelyre ő nem szerződött - fogalmazott Navracsics Tibor.
A miniszter azt nem tudta megmondani, hogy lesz-e szükség létszámleépítésre az átszervezés után.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-09-03 12:50:30




