Nem kapnak engedélyt az új metrókocsik?

beruházás BKV metró BKV beruházás
Krónika Sipos Ildikó - 2010.07.30. 12:42
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Még ma kiderülhet, hogy megkapják-e a hatósági engedélyt az új metrókocsik. Kiszivárgott információk szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság több hiba miatt várhatóan elutasítja az engedély kiadását.

Hallgassa meg!

A Krónika információi szerint még ma délben dönt a Nemzeti Közlekedési Hatóság - reggel ezt a tájékoztatást adták az NKH sajtóosztályán. Több internetes hírportál úgy tudja, negatív lesz a döntés. BKV-s forrásokból rádiónk is úgy értesült, elképzelhető, hogy az új metrókocsik nem kapják meg a típusengedélyt. Információink szerint azért, mert fékberendezésük nem felel meg a magyar vasúthatósági szabályoknak. Eszerint ugyanis a kocsikat három egymástól független fékrendszerrel kell felszerelni, az Alstom kocsikon azonban két féket ugyanaz a szoftver irányít, vagyis a magyar szabvány szerint ez nem önálló fékberendezés.

A kettes metró vonalán most még a régi kocsik járnak. Ide jönnének ősszel az újak. Éppen ezért végezték ezen a szakaszon a tesztet. Három hete Gallatz Zoltán, a francia Alstom cég regionális igazgatója az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, a járművek hiba nélkül megtették a típusengedély kiadásához szükséges ezer kilométert.

„Megfelelően bizonyítja, hogy a fék és a jármű megfelel az elvárásoknak, és a jármű most biztonságos és készen áll arra, hogy amennyiben a közlekedési hatóság megadja az engedélyt, akkor szeptembertől kezdve elkezdje szállítani az utasokat.”

Rádiónk később úgy értesült, már a tesztüzem alatt több műszaki probléma volt. Múlt héten ezért a Nemzeti Közlekedési Hatóság újabb vizsgálatot kért. A Hírszerző úgy tudja, ezen leálltak a főfékek miközben áramszünetet modelleztek, és csak a vészfékek működtek. A fékproblémákkal egyébként a francia Alstom cég is tisztában van - a BKV honlapján olvasható tájékoztatás szerint derogációt kértek, hogy meg tudjanak felelni a magyar előírásoknak.

BKV-s forrásaink egyébként rendkívül problémásnak tartanák, ha a főváros felbontaná a szerződést a franciákkal, és erre a fővárosi közgyűlés korábbi döntése szerint van lehetőség. A 60 milliárdból ugyanis harmincat már kifizetett a főváros. Ezt a pénzt tehát feltehetően csak perelni lehetne. De valószínű per lenne az elektronikát gyártó Siemenssel is.

A városházán egyébként válságtanácskozás van. Úgy tudjuk, reggel óta az Alstom francia vezérigazgatója is Budapesten van. Ha típusengedély elbukásával bizonytalan időre tolódhat a 2-es metró kocsijainak cseréje is, mert új közbeszerzési eljárást kell kiírni. De csúszhat a 4-es metró beruházása is, hiszen oda is az Alstom gyártja a kocsikat. A 2-es metrón a kocsicsere már nem sokat várhat: a szakemberek még maximum 2-3 évet adnak a régi, elöregedett szovjet kocsiknak.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 

Utolsó frissítés: 2010-07-30 15:13:58




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Nem kapnak engedélyt az új metrókocsik? >