Fabók Ferenc a szombati demonstráción azzal viccelÅ‘dött, hogy ha a kormány nem egyezik meg velük, akkor minden nap elengednek egy rabot.
„Az egyik kollégám azt mondta, hogy feltétlenül mondjam el: amennyiben nem egyeznek meg velünk, minden nap elengedünk egy túszt, egy életfogytiglanra ítélt gyilkost.”
Ezt az üzenetet továbbította a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezet Országos Szövetségének elnöke, de elmondta, ez természetesen vicc volt, a sajtóban is viccként jelent meg, nevettek is rajta.
Fabók Ferenc azt mondta, olyan feszült volt a helyzet a szombati demonstráción, hogy valamivel el kellett ütni. „Nem gondolhatja senki komolyan ebben az országban, hogy a kollégáim elengednének bárkit is. Becsületesen, 80-90 ezer forintért, nap mint nap kockáztatják az életüket. Eddig is megtették, amit kellett, ezután is megteszik.”
A szakszervezeti szövetség elnöke hozzátette, megbeszélték a kollégákkal, hogy nem viccelÅ‘dnek tovább, hanem keményen kiállunk a jogainkért. „Úgy látszik, hogy politikusok viccelÅ‘dhetnek az emberekkel, mi nem viccelÅ‘dhetünk egymás közt. Betartjuk, nem fogunk viccet megengedni magunknak, hanem ugyanígy folytatjuk a demonstrációnkat.”

Hallgassa meg


