Oktatási és egészségügyi intézmények energetikai támogatása

A Nyugat-Magyarországi Egyetem székesfehérvári geoinformatikai kara több száz millió forintból korszerűsítheti fűtésrendszerét. A kormány a közelmúltban döntött több felsőoktatási és egészségügyi intézmény energetikai támogatásáról.

Hallgassa meg

A Nyugat-Magyarországi Egyetem geoinformatikai kara 1972-ben költözött be a jelenlegi fÅ‘épületbe. Az akkor még egyszintes iskolára azóta két újabb szintet is felhúztak, és bár az elmúlt tíz évben, amit tudott az intézmény a maga erejébÅ‘l megtett, a fűtési költség így is igen jelentÅ‘s maradt. A 1987-ben elkészült kollégium költségével együtt 15 millió forint évente. A kiadásokat így nem lehet tovább csökkenteni. - mondja Szepes András tanszékvezetÅ‘.

A geoinformatikai kar, a fÅ‘épület és a kollégium külsÅ‘ szigetelésére, kazánházcserére, a kollégium ablakcseréjére összesen 227 millió forintot nyert el. A beruházástól 60-80 százalékos energia-megtakarítást várnak. Az állam által finanszírozott középületek felújítása egyfajta példamutatás is, hiszen a nemzeti energiastratégia azt tűzte ki célul, hogy 30 százalékkal csökkentse az úgynevezett épületszektor területén felhasznált energia mennyiségét. A felújításokhoz uniós közösségi források felhasználásával 4,7 milliárd forintot a felsÅ‘oktatási intézmények, 4,5 milliárd forintot pedig a kórházak épületeinek felújítására fognak költeni.
 

Utolsó frissítés: 2011-05-20 19:25:36




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Oktatási és egészségügyi intézmények energetikai támogatása >