Orbán: kivételesen erős lesz az új alkotmány

Fotó: MTI/Beliczay LászlóFotó: MTI/Beliczay László
Orbán Viktor miniszterelnök szerint sikeres volt a nemzeti konzultáció, ezért az új alaptörvény a nemzet kivételesen erős alkotmánya lesz. A kormányfő erről a parlamentben napirend előtt beszélt. Délelőtt a Fidesz-frakció döntött arról, melyek azok a módosító javaslatok, amelyeket támogatnak majd a szavazásnál.

Hallgassa meg!

Sokkal több köt össze, mint ami szétválaszt – Orbán Viktor miniszterelnök szerint ezt is megmutatták az úgynevezett alkotmányozási kérdÅ‘ívre adott válaszok. A kormányfÅ‘ hangsúlyozta: a nemzeti konzultáció eredményeként erÅ‘s és magyar alkotmány lesz. „A nemzeti konzultáció sikere azt jelenti, hogy az új alkotmány az egész nemzet alkotmánya lesz, hiszen a magyarok akarata és véleménye érvényre jut benne” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor ismertetve a tizenkét pont egyes elemeinek támogatottságát, egyértelművé tette az eredményt. „Mindazt, ami nincs még benne a tervezetben, de az emberek elsöprÅ‘ egyetértéssel javasolták, bele kell foglalni. És mindazt, ami benne van a tervezetben, de az emberek nagy többsége nem akarja az alkotmányban látni, ki kell venni belÅ‘le” – közölte a kormányfÅ‘.

Orbán Viktor külön köszönetet mondva Szili Katalinnak, beszélt az alkotmányozási vitától távol maradó pártokról is. A kabinet vezetÅ‘je szerint azok, akik tudatosan és elÅ‘re elhatározottan kivonják magukat ebbÅ‘l a munkából, elárulják a szavazóikat, hátat fordítanak nekik.

A kormányfÅ‘ a jelenlévÅ‘k plusz feladatára is felhívta a figyelmet. Orbán Viktor szerint az Országgyűlés tagjainak különleges felelÅ‘ssége, hogy minden magyar ember érdekét igyekezzenek szem elÅ‘tt tartani, azokét is, akik választott képviselÅ‘iken keresztül nem tudják hallatni itt a hangjukat.

A jobbikos Balczó Zoltán – az állampolgároknak kiküldött alkotmányozási kérdÅ‘ív stílusában - pártja alternatív kérdéseit tette fel. „Egyetért-e ön azzal, hogy az alaptörvényt népszavazás erÅ‘sítse meg?” – érdeklÅ‘dött a Jobbik politikusa.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetÅ‘je is egyetértett azzal, hogy referendumon erÅ‘sítsék meg az alaptörvényt. Az ellenzéki politikus azonban lényeges kérdéseket hiányolt. A jövÅ‘ nemzedékek jogait alkotmányos szintre kell emelni és vissza kell állítani annak a lehetÅ‘ségét, hogy a természetvédelem egyszer már elért, jogilag védett szintjébÅ‘l ne lehessen visszalépni – mondta az LMP-s politikus.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetÅ‘je nem az alkotmányról, hanem a fideszes Wittner Mária kijelentéseirÅ‘l beszélt. (A kormánypárti képviselÅ‘ csütörtökön az Országgyűlésben hóhérnak nevezte Horn Gyulát, majd úgy fogalmazott a volt miniszterelnökrÅ‘l: "már három éve ott kezelik és ott vergÅ‘dik a Honvéd kórházban, mert képtelen meghalni".) ErrÅ‘l Orbán Viktor kormányfÅ‘ azt mondta: szocialista képviselÅ‘k kérésére saját maga járt közben a ciklus elején, hogy egykori elÅ‘dje, Horn Gyula, tisztán emberségbÅ‘l, továbbra is kórházi kezelésben részesüljön.

A parlament hétfÅ‘ délután döntött arról, hogy pénteken csak a Fidesz-KDNP alkotmány-tervezetérÅ‘l folytat majd részletes vitát.

Több mint negyven módosító javaslat

Nem lesz benne az új alkotmányban a gyermekek után járó szavazati jog. Így döntött a több mint 920 ezer állampolgár többsége, akik visszaküldték a nemzeti konzultációs kérdÅ‘ívet. A Fidesz frakcióvezetÅ‘je arról is beszámolt, hogy pártja és a KDNP több mint negyven módosító javaslatot nyújt be az alaptörvény pénteken kezdÅ‘dÅ‘ részletes vitájáig. Lázár János elmondta, hogy alkotmányos alapelv lesz a tényleges életfogytiglani büntetés, a parlamenti bizottság elÅ‘tti kötelezÅ‘ megjelenés, vagy a Kárpát-medencében Å‘shonos fajok védelme. Az alaptörvény rögzíti továbbá, hogy Magyarország hivatalos fizetÅ‘eszköze a forint, az Alkotmánybíróság létszáma 15-re bÅ‘vül, valamint a testület elnökének javaslatai is bekerülnek az alkotmányba. A 37. cikkben megfogalmazzák, hogy Magyarországon a nemzeti termék ötven százaléka lehet az államadósság.

Nevesített helyettesei lesznek az ombudsmannak, a jövÅ‘ nemzedékéért és a kisebbségi ügyekért felelÅ‘s. A civilek és a független Szili Katalin akarata érvényesül, amikor az egészséges élethez való jog az alaptörvény része lesz. Lázár János saját kezdeményezése, hogy ne legyenek vármegyék. „Én nem a történeti romantikával szemben szeretnék állást foglalni, vagy bizonyítványt kiállítani, sokkal inkább azt mondom, amit nekem egy hódmezÅ‘vásárhelyi választó mondott, hogy annak, akinek cseléd vagy napszámos volt a nagyapja, vagy dédnagyapja, annak mást jelent a vármegye, mint, aki a XII. kerületbÅ‘l szemléli a világot” – fogalmazott Lázár János.

Az MR1-Kossuth Rádió kérdésére a kormányzópárt képviselÅ‘csoportjának vezetÅ‘je megerÅ‘sítette, továbbra is tartják magukat ahhoz a tavaly nyáron megalkotott döntésükhöz, hogy a parlamenti és önkormányzati politikusok létszámát megfelezik.

Marad a koronás címer, az ország zászlaja pedig a jövÅ‘ben is a trikolór, de a történelem során kialakult használati formáit is lehet alkalmazni, amennyiben az országgyűlés elfogadja az új alaptörvényt.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 

Utolsó frissítés: 2011-03-28 18:17:15




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Orbán: kivételesen erős lesz az új alkotmány >