Orbán Viktor csütörtöki, napirend előtti felszólalásában azt mondta: a kabinet legfontosabb feladata most az, hogy az első akcióterv beindítása után senki se érezhesse úgy, a változások során „vele nem törődünk”. „Senkit sem fogunk az út szélén hagyni” – közölte a kormányfő az Országgyűlésben. „Figyelnünk kell azokra, akik ma még kevés jövedelemmel rendelkeznek, hogy ők is érezzék, a változás értük is történik” – fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök kijelentette: Magyarország az év végére teljesíti a 3,8 százalékos költségvetési hiányt, betartja a nemzetközi szervezetekkel kötött korábbi megállapodást. A kormányfő leszögezte: a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy rossz gazdapolitika következtében kötött szerződés október végén kifut, az abban foglaltakat Magyarország teljesíti, így a 3,8 százalékos költségvetési hiányt is.
A nemzetközi pénzügy szervezetekkel folytatott tárgyalásokról szólva a miniszterelnök aláhúzta: Magyarország minden szervezettel tárgyal, mert ez az ország érdeke. Orbán Viktor hozzátette: helyre akarják állítani Magyarország elveszett gazdasági önrendelkezését, mert anélkül nincs gazdasági felemelkedés. Azt mondta: ki kell törni az adósságcsapdából, azt kell győzni. A miniszterelnök a kormány nevében megköszönte az IMF-nek, hogy „kihúzott bennünket a bajból”.
A bankadót szükségesnek, igazságosnak és hatékonynak nevezte Orbán Viktor, mert az szerinte az ország és az emberek érdekeit szolgálja egy nagyon nehéz helyzetben.
Fidesz: ősszel terjessze be a kormány a második akciótervet!
Második akcióterv beterjesztésére kérte az őszi hónapokban a kormányt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva. A kormánypárti politikus azt kérte, hogy ez az akcióterv azokról szóljon, akik csalódtak az elmúlt években a politikában, a politikusokban, akik elveszítették a bizalmukat, akik alkalmazottak, akik polgárrá akarnak válni, akik a középosztályhoz akarnak tartozni, akiket nem csak megnyertek az elmúlt hónapokban, de fontos a bizalmuk megtartása egy új ország felépítése érdekében.
Kiemelte: a mostani kormánynak az a kötelessége, hogy mindenki kormánya legyen. A jövő ne csak azokról szóljon, akik április 11-én vagy 25-én a Fidesz-KDNP-re szavaztak - mondta.
Jobbik: rossz irányba halad a kormány
A Jobbik szerint rossz irányba halad a kormány, ami megvalósul, az nem nemzeti együttműködés, hanem egyelőre „narancsszínű beszűkülés” – mondta Vona Gábor pártelnök. Az ellenzéki politikus szerint a legemlékezetesebb részét az elmúlt 56 napnak a nemzetpolitikai törvénymódosítások jelentették, s ezért dicsérte a kormányt. Ugyanakkor az Országgyűlés energiájának nagy részét az emésztette fel, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados kormánytöbbség hatalmi bázis szélesítését próbálták eladni, s az ellenzék megpróbálta ezt megakadályozni.
KDNP: a társadalmi igazságosságot érvényesíti a kormány
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a társadalmi igazságosságot próbálja érvényesíteni a kormány egy igazságtalan helyzetben. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta: az ellenzék pártjai a kötelező bírálatot mondták el, és nem sokat értettek meg, vagy akartak megérteni abból, ami elhangzott. A bírálatokat érdekesnek tartotta, mint mondta, meg lehetett tudni többek között, hogy az egyik felszólaló számára van egy új fogalom, a józan ész, a másik pedig arra kérte a kormányt ne bántsák a hiénákat, mert megsértődnek, s abból baj lehet.
LMP: a sokféleség egységére lenne szükség
Schiffer András szerint ma Magyarországon a sokféleség egységére lenne szükség. Az LMP frakcióvezetője kiemelte: a Fidesz és a KDNP a választási kampányban nem mondta azt, hogy egykulcsos személyi jövedelmi adót vezetnek be, és azt sem mondta, hogy az „erősebb kutya elvét” alkalmazzák az önkormányzati választások során. A polgárok nem erre szavaztak – tette hozzá.
Orbán: a politikai elit ne viselkedjen úgy, mint „a riadt csirkék a hátsó udvarban”
Orbán Viktor szerint nem lehet úgy a nemzet érdekeit érvényesíteni, hogy közben a magyar politikai elit az első hangos szóra úgy viselkedik, mint „a riadt csirkék a hátsó udvarban”. A miniszterelnök erről napirend előtti viszonválaszában, a szocialista frakcióvezető szavaira reagálva beszélt csütörtökön a parlamentben. A kormányfő megjegyezte: olcsó és méltánytalan lenne az ellenzék vezetőivel szemben, ha úgy összegezné az elhangzottakat: „itt egy puskát cipelő pumáról van szó, akiről kiderült, hogy farkas, de legalább vegetáriánus, egyik feje piros, a másik meg narancssárga”.
Utolsó frissítés: 2010-07-23 08:48:58




