Összeesküvést sejt a tévéostrom kapcsán a megyei főkapitány

Fotó: MRFotó: MR
Ignácz István, volt Pest megyei rendőrfőkapitány tökéletesen egyetért azzal, hogy a rendőrségnek az MTV-székház védelmekor tanúsított dilettáns viselkedése szándékosságot sejtet.

Hallgassa meg!

A magyar rendőrség "sötét napjának", "vereségnek" minősítette az Magyar Televízió székházának ostrománál történteket Ignácz István volt Pest megyei rendőrfőkapitány, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén.

A jelenleg is államigazgatási pozíciót, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöki posztját betöltő nyugalmazott rendőr-vezérőrnagy számos ponton egyetértett a bizottság tagjaival. Ignácz, aki a történteket vizsgáló rendőri vizsgálóbizottság vezetője, osztotta Gaudi-Nagy Tamás jobbikos alelnök véleményét, aki arról beszélt, hogy tárgyalni és megegyezni kellett volna az MTV-nél petíció beolvasását követelő tömeggel.

Ignácz egyetértett a fideszes Révész Máriusszal is, aki kifejtette, hogy külső szemlélő számára úgy tűnik, mintha néhány rendőrt odadobtak volna martalékul a több ezres tüntető tömegnek, és kétséges, hogy valóban meg akarták védeni a székházat. Olyan fokú volt a dilettantizmus, ami már szándékosságot sejtet - értékelte a történteket Révész Máriusz, mire a nyugalmazott rendőrtábornok úgy reagált: "tökéletesen így van, egyetértek önnel". "Az összeesküvéselméletet bizonyítja, hogy a riadót másfélórás késéssel rendelték el" - vette fel a kormánypárti képviselő, mire Ignácz úgy reagált: ezt még inkább alátámasztja, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat nem is tudott a műveleti tervről, vezetője pedig tőle és egy másik szerv vezetőjétől 2006 szeptember 18-án késő este telefonon szerzett tudomást az MTV székházánál kialakult helyzetről.

Ignácz többször is kiemelte, hogy a rendőrségnek volt lehetősége tömegoszlatásra, a rendbontás megszüntetésére, meg lehetett volna védeni a Szabadság téri székházat, ám nem volt normális irányítási rend, kapcsolat a rendőri vezetők, parancsnokok között, és nem is készültek fel megfelelően az eseményekre, pedig lett volna rá elég idő. Ignácz István szerint szakszerűtlenségek sora történt, ötletszerű volt a műveleti terv kidolgozása, nem állt rendelkezésre négy csapatszázad, négyféle rádiórendszert használtak, ilyen körülmények között - mint fogalmazott - "halálra volt ítélve a rendőri intézkedés".

A volt Pest megyei rendőrfőkapitány szólt arról is, hogy szerinte nem választási nagygyűlés volt a Kossuth téren. Ignácz úgy véli, amikor kordonokat döngetnek és ablakokat törnek be, azt nem lehet választási nagygyűlésnek nevezni. Hozzátette: egy előre be nem jelentett demonstráció zajlott, és hathatósabb rendőri intézkedéssel el lehetett volna kerülni, hogy 216 rendőr sérüljön meg. A vezérőrnagy szerint csak azért nem történt rendőrhalál, mert a tömegnek "nem volt lincselési szándéka".

Fidesz: politikai döntés befolyásolta a rendőrség munkáját

Gulyás Gergely, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke fordulópontnak érzi a meghallgatást. Ignácz István nyilatkozatai után - a testület ülésének szünetében - a kormánypárti politikus azt mondta, az derült ki, hogy nem rendőri, nem rendőrszakmai, hanem politikai döntés született, amikor a rendőrség választási nagygyűlésnek minősítette a szeptember 17-ével megkezdődő demonstrációkat.

Gulyás Gergely szerint bebizonyosodott, hogy a rendőrség akkori vezetői tudták, hogy ennek folytatása lesz, megakadályozhatták volna a történteket, ennek ellenére a raktárosok hazamentek, így a Rebisz egységeit nem tudták kellőképpen felszerelni. Ignácz István egyébként azt is megjegyezte, hogy bő két perc alatt feltörette volna a raktárat, hiszen alapvetően emberéletek mentéséről, megkíméléséről volt szó.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: az elmondottak alapján kijelenthető, hogy a székházostromnál a rendőri szakmai hibáknak "olyan kritikus tömegével találkozhatunk, ami indokolttá teszi azt a feltételezést, hogy ne csak szakmai hibákban keressük a tévészékház megvédésének az elmulasztását". Mint fogalmazott, ez alapján felvetődik, hogy "a rendőrség nem nem tudta, hanem nem is kívánta a televízió székházát megvédeni".

Gaudi-Nagy Tamás szerint biztosan megállapítható, hogy Szabadfi Árpád akkori országos rendőrfőkapitány-helyettesnek, Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánynak és az ő közbiztonsági helyettesének, Lapid Lajosnak büntetőjogi felelőssége van az MTV székházának ostromakor történt rendőri mulasztások miatt.

Nem rendészeti, hanem politikai megoldást kerestek

Az albizottság délután meghallgatta a Köztársasági Őrezred volt parancsnokát, Szabó Ferencet is, miközben ismertettek egy rendőrségi vezetői értekezletről készült jegyzőkönyvet is, amely az MTV-székház ostromának napján, 2006. szeptember 18-án napközben készült. Ennek tanúsága szerint Szabó Ferenc arról beszélt a rendőrségi vezetők előtt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként nem akar visszavonulni, óva inti a rendőrséget a demonstratív biztonsági intézkedésektől, ugyanakkor jogsértés esetén kellő erőt és határozottságot vár. A Köztársasági Őrezred volt parancsnoka - szintén a jegyzőkönyv tanúsága szerint - az MSZP aznapi frakcióüléséről szólva az értekezleten azt mondta: nem rendészeti, hanem politikai megoldást kerestek a kialakult helyzetre.

Szilvásy nem ment el

A jogsértéseket vizsgáló albizottság szerdai ülésére várták Szilvásy György volt titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert is, de a szocialista politikus nem jelent meg a testület előtt. Az MSZP korábban arra kérte Szilvásyt, ne menjen el az albizottságba, mert ott kutyakomédia zajlik", a testület politikailag illegitim, mivel a munkájában olyan emberek vesznek részt, akik elfogultan nézik a 2006-ban történteket. Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke szerint ezzel Szilvásy és pártja nem csak a parlamentáris demokráciát, de az alkotmányt is megsértette. A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás szerint a történtek felvetik az MSZP frakció feloszlatásának lehetőségét is.

Gulyás szerint amennyiben Gyurcsány Ferenc volt kormányfő sem jelenik meg az albizottság ülésén, az is az alaptörvénybe ütköző. Ugyanis az alkotmány kimondja, hogy "az országgyűlési bizottságok által kért adatokat mindenki köteles a rendelkezésükre bocsátani, illetőleg köteles előttük vallomást tenni".

Korábban nem ment el a testület ülésére Bene László volt országos főkapitány sem, aki külföldi útjára hivatkozva mentette ki magát, és ígéretet tett, hogy várhatóan szeptember 17-én megjelenik az albizottság előtt.

Utolsó frissítés: 2010-09-09 11:20:07








MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Összeesküvést sejt a tévéostrom kapcsán a megyei főkapitány >