Ősztől kevesebb buszjárat közlekedik Pécsen

Pécs közlekedés tömegközlekedés
Krónika Gungl László - 2011.08.25. 12:56
A pécsi városvezetés tavasszal vette saját kézbe a tömegközlekedést, a korábbi kisebbségi tulajdonos ugyanis nem tudta megfelelően ellátni a feladatot. Az elmúlt időszakban helyreállították a gazdálkodást, ennek ellenére csökkenteni kell a járatok számát az őszi iskolakezdéstől.

 Hallgassa meg!

A társaság helyzete stabil, az ésszerűbb gazdálkodásnak köszönhetően pedig 130 milliós megtakarítást is sikerül elérni év végéig – jelentette be az új vezérigazgató, Árki Sándor. Ennek ellenére jövő hónaptól átlagosan tíz százalékos járatcsökkenésre kényszerülnek, csúcsidőben pedig a korábbi 142 helyett 124 busz közlekedik.

A járművek átlagéletkora közelít a tizenöt évhez, így már nagyon nehéz a gazdaságos üzemeltetés – közölte a vezérigazgató. Árki Sándor a Krónika kérdésére cáfolta a használt buszok meghiúsult bérlésével kapcsolatban megjelent sajtóhíreket, de elismerte, hogy nem halogatható sokáig új járművek beszerzése. Szerinte 2012-ben vagy 2013-ban indulhat beszerzési program.

Miközben tartott a sajtótájékoztató, egy szerencsés kimenetelű buszbaleset is történt. A megállóba érkező kocsi defektet kapott, vezetője félrerántotta a kormányt, és felrohant a járdára. Személyi sérülés nem történt.

Utolsó frissítés: 2011-08-25 12:45:23




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Ősztől kevesebb buszjárat közlekedik Pécsen >