Papp: biankó szerződést kapnak a rezidensek

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A jelenlegi konstrukció nem vonzó a rezidensek számára, a második öt évre semmi nem biztos - mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a 180 percben.

Hallgassa meg!

A szakorvosjelöltek hétfÅ‘n még jelentkezhetnek a rezidens-ösztöndíjra. A Krónika információi szerint péntekig kevesebb mint százan pályáztak a hatszáz helyre. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke a Magyar Rádiónak  elmondta: idén nyolcszázan végeztek, de várhatóan négyszáznál többen nem kezdik el a szakképzést, és közülük is csak minden második gondolja úgy, hogy a következÅ‘ tíz évben Magyarországon marad.

Papp Magor úgy látja, a jelenlegi konstrukció egyáltalán nem vonzó a rezidensek számára, tulajdonképpen egy biankó szerzÅ‘dést íratnának alá velük, hiszen a második öt évre még semmi sem biztos, semmiféle garancia nincs. A pályázati kiírás szerint a Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz szakorvos, a Than Károly-ösztöndíj révén pedig mintegy húsz szakgyógyszerész pályázhat a fizetésén felüli havi nettó százezer forintos támogatásra, amelyet november elsejétÅ‘l öt éven keresztül folyósítanak. A pályázóknak ennek fejében tíz évig itthon kell maradniuk, és nem fogadhatnak el hálapénzt.

Utolsó frissítés: 2011-08-23 12:08:14




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Papp: biankó szerződést kapnak a rezidensek >