Hallgassa meg!
A Házbizottság ülése után vált hivatalossá, hogy a parlament 261 igen szavazattal fogadta el a Lázár János által kezdeményezett alkotmánymódosításhoz benyújtott alkotmányügyi bizottsági módosító indítványt. Közvetlenül a szavazás után csupán 257, azaz a kétharmadot el nem érÅ‘ igen szavazatot állapított meg az ülést vezetÅ‘ Balczó Zoltán, ezt követÅ‘en azonban négy képviselÅ‘ jelezte: nem működött a szavazógépük. A Házbizottság ezt követÅ‘en vette figyelembe az újabb négy „igen” voksot. Mesterházy Attila szocialista frakcióvezetÅ‘ a testület ülése után közölte: az MSZP tudomásul veszi, hogy a parlament elfogadta az indítványt.
A történtek után nem volt akadálya, hogy a képviselÅ‘k megszavazzák az Alkotmánybíróságról, illetve a különadóról szóló, korábban már bejelentett módosításokat. Eszerint az állami és az önkormányzati vezetÅ‘k, valamint a közcégek irányítói végkielégítésük kétmillió forint feletti része után fizetnek különadót, a többi munkavállaló esetében 3,5 millió forint az összeghatár, amibe nem számít bele a szabadságmegváltás. A nyugdíjba vonulókra nem vonatkozik az adókötelezettség, akit viszont érint, annak 2005-ig visszamenÅ‘leg kell fizetnie.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




