Péntekig pályázható a szociális földprogram

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Augusztus 5-ig pályázhatnak a települések a szociális földprogram új pályázati kiírására. Több a pénz, és a közfoglalkoztatás is társul hozzá. A szatmári kistérségben már futnak ilyen programok.

Hallgassa meg a Hajnal-táj összeállítását!

Augusztus 5-ig pályázhatnak a települések a szociális földprogram új pályázati kiírására. A szatmári kistérség 49 települése közül már eddig is sokan részt vettek a pályázatokon, de most ismét nekivágnak, hiszen több a pénz, s a programhoz közfoglalkoztatás is társul - derült ki a Hajnal-táj összeállításából.

Milotán már működik a program, itt uborkát termelnek, de bekapcsolódott Túristvándi is, ahol az öt hektáron megtermelt zöldség egy részét a település szociális étkeztetésénél használják fel. Itt 25 család vesz részt a termelésben, de majdnem mindegyik család kapcsolódik valahogy a programhoz, amelyhez a jövÅ‘ben közfoglalkoztatás is társul majd a szatmári településeken.

A három hónapos munka már szeptemberben elindul, önkormányzatok pályázhatnak egyházi szervezetekkel vagy a helyi cigány kisebbségi szervezetekkel közösen. A feltétel, hogy legalább két embert bevonnak a közfoglalkoztatásba, Å‘k, miközben saját földjeiket művelik, fizetésért, közfoglalkoztatásban dolgoznak az önkormányzat földjén is, ahol a település ellátásához szükséges nyersanyagot, zöldséget termelik meg.

A szociális földprogramra fordítható pénz összege jelentÅ‘sen, 130 millióról több mint 300 millió forintra nÅ‘, egy-egy önkormányzat ebbÅ‘l 400 ezer és négymillió forint közötti támogatást kaphat. A közfoglalkoztatásra összesen egymilliárd forintot szán a szaktárca, amely úgy számol, hogy legalább háromezer embert lehet majd így bevonni a munka világába. A program a következÅ‘ években tovább bÅ‘vülhet, akár szociális szövetkezeti háló is lefedheti majd a hátrányos helyzetű térségeket.

 

Utolsó frissítés: 2011-08-03 17:13:29




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Péntekig pályázható a szociális földprogram >