A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank-pert, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam a Postabank könyvvizsgálói ügyében korábban hozott elutasító bírósági döntés ügyében indított. A több mint tíz éve kezdődött perben a felperes magyar állam a a Postabank volt könyvvizsgálói ellen két jogcímen 170 milliárd forintos kárigényt jelentett be , de az idők során az összeg ötvenmilliárdra csökkent, mivel a Postabank által okozott kár nagyobb része megtérült.
Az ötvenmilliárd forintos kártérítést a Postabank két volt könyvvizsgálója, Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. illetve a Prudentia Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. ellen kívánta érvényesíteni a magyar állam, mivel indoklása szerint a két könyvvizsgáló hozzájárult ahhoz, hogy, hogy a pénzintézet működéséről, gazdasági teljesítményéről hamis kép alakuljon ki. (Az időközben megszűnt harmadik könyvvizsgálóval, az Arthur Andersennel (AA) szembeni kártérési igény elenyésző, bár a bírósági eljárás itt még folytatódik.)
Az állam a perben arra hivatkozott, hogy nem késett a szakértői indítványok benyújtásával, illetve a késé nem felróható neki, a bíróságok pedig nem értékelték a benyújtott okiratokat. A Legfelsőbb Bíróság most abban foglalt állást, hogy történt-e eljárási szabálysértés, és azt állapították meg, hogy nem. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy késett a szakértői indítvánnyal, illetve, azt nem a bíróság által megalapozott tény bizonyítására nyújtotta be, csak az összegszerűség megállapítását indítványozta. A bírónő úgy vélte: az állam magatartása alapján azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag megtagadta a szakértői indítvány előterjesztését és emiatt pedig elvesztette a pert.
A Deloitte volt az egyik alperes, a cég ügyvédje szerint az ítéletek alapján kimondható, hogy a Deloitte és egy másik könyvvizsgáló nem felelős azért, ami a Postabankkal történt. Az állam három könyvvizsgálót perelt be, egy ügyében még folyik a per.
Utolsó frissítés: 2010-02-10 07:06:40




