Pintér Sándor elmondta, a rendÅ‘ri erÅ‘ktÅ‘l azt várta el, hogy a bűncselekmények száma csökkenjen, a felderÃtési mutató nÅ‘jön, s ez a vállalás eredményes volt. Megjegyezte: hiába volt árvÃz, rendkÃvüli helyzet, a rendÅ‘ri erÅ‘k ott voltak a borsodi falvakban. A rendÅ‘ri jelenlét megakadályozta, hogy fÅ‘ként a kistelepüléseken, és azokban a falvakban, ahol eddig nem voltak rendÅ‘rök, bűncselekmények történjenek – mondta a belügyminiszter, hozzátéve, Miskolcon és MezÅ‘kövesden, illetve más kisvárosokban a felderÃtés volt sikeres.
Pintér Sándor azt mondta: nem azt Ãgérték, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, vagy az országban nem lesz több bűncselekmény, ugyanis véleménye szerint a bűnelkövetés és a szervezett bűnözés is a demokrácia velejárója, de nem mindegy, hogy milyen mértékben. Közlése szerint egy svéd-svájci mintára szeretné konszolidálni a bűnelkövetések számát. Megjegyezte, tÃz elkövetett bűncselekménybÅ‘l hetet sikeresen tudnak felderÃteni, s ez kiváló eredménynek számÃt.
MegemlÃtette, hogy az árvÃzi védekezés és a Borsod megyei megerÅ‘sÃtett szolgálat ellenére más megyékben is zajlottak akciók, Ãgy egy országos razzia keretében, június 2-án 206 körözés alatt álló embert fogtak el, 30 bűnelkövetÅ‘t pedig tetten értek.
Pintér Sándor közlése szerint június 29-e után értékelik, hogy az új kormány felállása óta eltelt egy hónap alatt milyen eredményeket ért el a rendÅ‘rség. Arra az újságÃrói kérdésre, hogy korábbi kijelentése szerint megyei szintekig értékeli a kapitányok munkáját, s eddig milyen eredményre jutott, Pintér Sándor úgy válaszolt: nem a sajtón keresztül kÃvánja tudatni a vezetÅ‘k teljesÃtményének értékelését.
A belügyminiszter elmondta, a jövÅ‘ héten tartják azt az állománygyűlést, amelyet a rendkÃvüli árvÃzhelyzet és a külföldi hivatalos látogatások miatt kellett elhalasztani. Pintér Sándor feltehetÅ‘en ezen az állománygyűlésen jelenti be, kit javasol országos, illetve budapesti rendÅ‘rfÅ‘kapitánynak.
Utolsó frissÃtés: 2010-06-17 19:30:03



