Bizonytalanság a költségvetés körül
A politikus arról is beszélt, hogy a 2010-es költségvetés megalapozottságát tekintve óriási a bizonytalanság. Mint fogalmazott, tartanak tőle, hogy a Bajnai-kormány által tervezett államháztartási hiány nem kőbe, hanem csak puha gyurmába van vésve, hiszen az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács adatai is azt mutatják, hogy a tényleges hiány jóval magasabb lesz a jelenleg vártnál.
Pártja lehetséges választási eredményével kapcsolatban Pokorni Zoltán azt mondta, véleménye szerint matematikai esélye ugyan van a kétharmados többségnek, de a Fidesznek most nem ezzel kell foglalkoznia. A politikus úgy látja, Magyarországon az egész társadalom tekintetében ma még nincs biztos kétharmados támogatottsága a Fidesznek, ám nagyon könnyen előfordulhat, hogy jövő tavaszra lesz.
Arra, hogy a kétharmad elérése esetén vállalnának-e alkotmányozási moratóriumot, Pokorni Zoltán úgy válaszolt: a kétharmados többség a parlamentben olyan támogatottságot jelent az emberek részéről, amelynek megvan az oka: sürgető, azonnali cselekvést, nem pedig moratóriumot, időhúzást várnak el az új kormánytól.
Gyes, gyed, családi adózás, kettős állampolgárság
Az ellenzéki párt alelnöke kormányra kerülésük esetén a megvalósítandó első fontos lépések között a gyes és a gyed rendszerének visszaállítását, a vagyonadó eltörlését, a családi adózás kimunkálását, a kettős állampolgárság megadását, valamint a politikai elit szűkítését említette. Vannak sürgős tennivalók az oktatást illetően is – tette hozzá.
A kettős állampolgárságnak sok érzékeny területe van, az egyik a választójog, de ugyanilyen kényes pont az ingyenes közösségi szolgáltatások kérdése – mondta Pokorni Zoltán, kiemelve: nem pusztán egy jogi, diplomáciai problémáról van szó, hanem egy legalább ennyire érzékeny társadalmi problémáról. A magyar társadalom tűrőképessége, elfogadókészsége is mérlegre kell kerül – magyarázta.
Gyors munka szükséges az oktatás területén
Az oktatást érintő első lépésekről szólva a volt oktatási miniszter hangsúlyozta, ugyan az oktatásban a kapkodás sosem jó, de több olyan pont van, ahol gyors munkára van szükség. Példaként az érettségit említette, ahol szerinte úgy kell lépni, hogy elegendő felkészülési idejük legyen a családoknak, a gyerekeknek és az intézményeknek. Hozzáfűzte: ő maga nem bízik abban, hogy a mostani kormány márciusig tisztázni tudja, hol szükséges emelt szintű érettségi a felsőoktatásba való belépéshez, s az is kérdéses, hogy az iskolák szeptemberig meg tudják-e szervezni az emelt szintű vizsgára történő felkészítést, hiszen éppen most döntött a kormánytöbbség a támogatások jelentős csökkentéséről. Emellett megjegyezte: elképzelhető, hogy a pedagógus életpályamodellt rögtön nem tudják majd bevezetni, de ott kell lennie az új kormány asztalán a részletesen kidolgozott koncepciónak – mondta Pokorni Zoltán.
MTIUtolsó frissítés: 2009-11-07 09:30:48




